A válaszom egyértelműen igen. Szükségünk van lelkünk ápolására. Mindannyian a gyermekünkre helyezzük a fókuszt, de velünk, szülőkkel mi lesz közben? Hiszen mi neveljük, formáljuk gyermekünket, készítjük fel a nagybetűs életre.
A mi lelkünk, fejlődésünk, tanulásunk épp ugyanolyan fontos, mint gyermekünkké. Mi terelgetjük őt az úton, mi tudunk rá leginkább hatni, és egyáltalán nem mindegy, hogy a mi állapotunk, lelkünk milyen, hogyan tudunk neki segíteni. Amikor úgy érezzük, hogy tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy mitévők legyünk, elindulunk a lejtőn lefelé. Ez éppúgy hat gyermekünkre, és amennyiben ez a megtorpanásunk hosszabb ideig tart, és nem találjuk a kiutat, akkor bizony nekünk is szükségünk van támaszra, egy segítőre, egy jó szóra, hogy újra felszívjuk magunkat és kellő módon legyünk képesek tovább haladni az úton.
Lelkünk ápolása, trenírozása a mi feladatunk
Nem tudunk mindig a csúcson lenni, tennünk kell érte. Ezért is hoztam létre ezt a rovatot, hogy amikor úgy érzed nincs tovább, akkor legyen hová fordulnod segítségért. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolnunk ahhoz, hogy változás következzen be, sokszor elégséges látnunk, hogy nem vagyunk egyedül, hasonló gondokkal, problémákkal küzdenek mások is. Ilyenkor jól jön, ha valaki szól egy jó szót, vagy látjuk, hogy másnak már sikerült megoldani hasonló helyzeteket. Ezt pedig csak lelkünk karbantartásával érhetjük el. Tudnunk kell, hogy nekünk is sikerülni fog, képesek vagyunk rá, nincs okunk szomorkodni.
Azon vagyunk, hogy gyermekünket mindig pozitív energiákkal töltsük, önbizalmát erősítsük, biztonságérzetét növeljük. Ehhez pedig az kell, hogy mi is pozitívak legyünk, tele legyünk energiával, képesek legyünk küzdeni a cél érdekében. Amikor gyermekünket kudarc éri, vagy látjuk, hogy nem boldogul egy szituációban, akkor a mi lelkünk is szomorkodni kezd, és energiánk csökken. Ilyenkor nekünk is időre van szükségünk.
Erőt kell valahonnan merítenünk
Ez nem mindig megy magától és azonnal.
Olyan helyzetekben, amikor gyermekünk számára is láthatóvá válik, hogy nem állunk a helyzet magaslatán, akkor célszerű ezt vele is megbeszélnünk. Fontos, hogy vállaljuk, mi is kerülünk nehéz helyzetbe, amikor mi is elcsüggedünk. Azt is mondjuk el neki, hogy ez nem azért van, mert ő okozott nekünk szomorúságot, nem őt hibáztatjuk, nem rá haragszunk, hanem csak egyszerűen most anyának/apának van rossz kedve. Kérjük, hogy ezt értse meg, hiszen, amikor ő van hasonló helyzetben, akkor mi is a segítségére vagyunk.
Higgyétek el, meg fogja érteni. Én már kipróbáltam többször is, és elmondhatom, hogy szinte gyermekem a legfőbb segítőm ebben a helyzetben.
Átöleljük egymást, elmondjuk egymásnak, hogy mennyire szeretjük egymást, és hogy minden rendben van. Azok a szemek, ahogy a gyermekek ilyenkor rád néznek, arról ad tanúbizonyságot, hogy mennyire okosak, és mélyen érző lelkek ők is, talán a felnőtteknél még inkább. Újra és újra rájössz, hogy érdemes küzdeni, érdemes türelmesnek és kitartónak lenni, mert van miért! 🙂
Lelkünk ilyenkor újra virágba borul, és könnyedén, gyermeki egyszerűséggel vagyunk képesek felállni az adott nehézségből és taposni tovább az utat.
Ha szeretnéd a gyermekedet még inkább segíteni, illetve a szelektív mutizmus által felvetődő kérdésköröket mélyebben szemügyre venni, akkor tarts velem a blog cikkekben is.
