Szinte minden szülő, aki érintett a témában felteszi ezt a kérdést, hiszen minél előbb szeretne megoldást találni a szelektív mutizmus által jelen lévő problémákra, segíteni gyermekének.

Eddigi tapasztalatom és kutatásom alapján, Magyarországon nem találtam olyan módszert, amelyet konkrétan a szelektív mutizmus kezelésére dolgoztak volna ki. Mivel a szelektív mutizmus lelki eredetű probléma – sok egyéb betegséghez hasonlóan – az azoknál a betegségeknél már bevált, illetve hasonló problémakör esetén használt terápiákat igyekeznek a szelektív mutizmusban szenvedő „betegek” tekintetében is alkalmazni.

Hogyan oldjam meg a problémát?

A lelki betegségek többségénél, így a szelektív mutizmus esetében is a kiváltó ok megtalálása a fő szempont, illetve a bizonytalansági faktorok lépésről-lépésre való megszüntetése. Ezekkel az apró, leheletnyi lépésekkel lehet pozitív eredményt elérni, amivel a gyermek szorongása csökken, biztonságérzete pedig növekszik.

Sok esetről olvastam, sok véleményt hallottam, és minden egyes esetre egyértelműen igaz, hogy a szelektív mutizmus esetén a türelem, elfogadás, kitartás, a dolgok nem erőltetése, ezáltal egy nyugodt, lassú tempó elfogadása lesz célravezető. Ha folyamatosan kérdezgetjük gyermekünket, hogy ez vagy az, miért nem ment neki, miért nem szólalt meg ekkor és akkor, és még esetleg büntetjük is ezért valamivel, akkor még nagyobb károkat okozunk neki, de magunknak is.

Ne mi döntsünk a gyermek helyett!

Biztosan veled is előfordult, hogy azon kaptad magadat, hogy a gyermeked helyett hoztál meg egy döntést. Pl. hogy melyik gyermek legyen a barátja, mert szerinted az ilyen, vagy olyan, vagy, hogy melyik óvó néni szimpatikusabb, stb. Mi nem a gyermekünk vagyunk, hanem egy másik személyiség.

Persze a legjobbat szeretnénk neki, és egy sor kudarctól szeretnénk őt megkímélni. De ez nem így megy.  Amit végig kell járnotok, azt nem kerülheted el, ha nem is úgy, ahogy gondolod, de a játszmákat meg kell vívni, illetve nyerni. Egy-egy esetleges kudarcból is tapasztalatot gyűjtesz, nem beszélve a gyermekedről. Ha felé nem kudarcként kommunikálod a per pillanat sikernek nem elkönyvelhető történést, akkor ő biztosan nem fogja önmagától azt kudarcnak megélni. Ő úgymond a mi általunk negatívan felcímkézett dolgokat menti az ő negatív címkéi közé, és ebből alakul ki az évek és a fejlődése során a saját értékrendje. Amit lát, hall, tapasztal a külvilágban. Legyen az a szoros családi közeg, legyen az ovi, suli, játszótér, tv, stb. Mindenhonnan behatások érik, és szelektál és raktároz. Mi is ezt csináljuk, de nekünk ezekhez már az előítéleteink is hozzá jönnek.

Mások véleménye

Nem mondom, hogy ne hallgasd meg egy másik ember véleményét, de ne aszerint ítélj és járj el. Add meg magatoknak az esélyt. A vélemények által látókörünk szélesedik, illetve segítségünkre lehet a részletekben. Például, hogy mire figyeljünk oda, amikor mi is hasonló szituációba kerülünk. Már felkészülten tudunk belemenni a történésekbe. Okos kérdéseket tudunk feltenni, ami által megformáljuk saját véleményünket.

Veled is biztosan nem egyszer előfordul, hogy egy társasági beszélgetés alkalmával olyan téma kerül a középpontba, amivel kapcsolatban nem mindenki van egy véleményen. Valahol mindenkinek igaza van, csak más szemüvegen keresztül látja, vagy más szemszögből lát rá az adott dologra. Nem haragudhatunk egymásra emiatt. Nem is kell mindenkinek egyetértenie, hiszen ebből is látszik, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Lehet, hogy nekünk sikerül kellő tényekkel megváltoztatni a másik fél véleményét, de az is lehet, hogy a mi véleményünk változik meg. Így van ez az egyes lehetőségek, módszerek kipróbálásával és megtapasztalásával is.

Hová, kihez forduljak?

Nincsen szabályozva, hogy ha valakin észlelik a szelektív mutizmus jeleit, akkor hová kell fordulnia segítségért, illetve, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére. Nagy problémát jelent, hogy sokszor „össze-vissza” küldik az olyan gyermekeket, akiknél arra gyanakodnak, hogy a szelektív mutizmus jelei tapasztalhatók rajta. Van, aki logopédust javasol, van, aki gyermekpszichiátriára küldi a gyermeket, van, akinek neurológust javasolnak, van, aki pszichológust, családterápiát, vagy egyéb módszereket próbál ki. Ilyen esetekben nem csoda, hogy a szülő is megrémül. Hallottam nem egy olyan esetről, amikor a pszichiátriára be kellett (vagy be kellett volna) feküdnie egyedül a gyermeknek. Ez abszurd. Éppen egy olyan helyen várják ezt el a gyermekünktől, és tőlünk szülőktől, ahol arra számítunk, hogy segíteni fognak. És éppen ellenkezőleg.

A szelektív mutista gyermek egyik legnagyobb támasza a szülő, nélküle védtelennek érzi magát, szüksége van a támaszára. És ott, ahol elvileg ezt tudják, mert tudják, hogy mi a szelektív mutizmus, éppen ott „ártanak” a legtöbbet a gyermeknek. Így aztán örök életre elveszik az embernek a kedvét attól, hogy bármilyen szakembert is keressen.

Nagyon sok esetben hallottam, hogy sokszor a szakemberek is nehézségekbe ütköznek a szelektív mutizmus kezelésének kapcsán, hiszen minden gyermek más, fejlődési üteme is másképpen zajlik, a szorongásának mértéke is változó, van, hogy társul egyéb tünetekkel, betegségekkel. Nagyon széles skálán mozognak a megjelenő zavarok, nehézségek, és nagyban hozzájárulnak az életkori sajátosságból eredő egyéb viselkedésproblémák is. Azért elmondható, hogy az esetek nagy részében nagy átfedés van a megjelenő tünetek és nehézségek között.

Kellő megalapozottság nélkül azonban nem állíthatjuk azt, hogy kizárólag a szakember hibája, ha nem a megfelelő eredmény születik. Mi az egyáltalán, hogy megfelelő? Mindenki számára más és más. Valaki abban az esetben is sokat tud tanulni, meríteni a tapasztalásból, amit a szakemberrel való kontaktus hoz számára, még akkor is, ha a problémát nem sikerült teljes mértékben megoldani. A folyamatban, annak kezelésében biztosan tudunk új információkat szerezni, amit ki is tudunk gyermekünkkel próbálni, és tudunk alkalmazni.

Folytatás következik.

Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.