3. rész
Egyéb módszerek a szelektív mutizmus kezelésére
A logopédiai és pszichológiai kezelésen kívül léteznek egyéb javaslatok is szelektív mutizmus esetére.
Lovasterápia, kutyaterápia
Ennek általában akkor van létjogosultsága, ha a gyermek kellőképpen érdeklődik a lovak, kutyák iránt. Ez lehetőséget teremt a gyermeknek arra, hogy első szavait egy állathoz intézze egy külső közegben, ami egyfajta hidat képezhet az emberi környezet felé való megnyilvánulásba.
Általában a gyermekek nyitottak és örömmel teremtenek kapcsolatot az állatokkal, hiszen a mesékben is legtöbbször az ember barátjaként vannak feltüntetve. A bizalmuk is nagyobb az állatok felé, mint a felnőttek irányába. Az állatok ugye nem tudnak válaszolni, maximum egyéb módon reagálni a közeledésünkre. Ez a lehetőség tehát önmagában nem valószínű, hogy meghozza a végleges változást, de abban, hogy a változás elinduljon, mindenképpen hasznunkra válhat.
Az én gyermekem is közeledett a lovak felé, nem terápia keretében, csak úgy, mint állat felé. Jártunk lovardába, ott mindig megcsodálta őket, lovagolni is szeretett volna, de mire lehetőség nyílott volna rá, addigra mégis inába szállt a bátorság, és jelezte felém, hogy ő mégsem szeretne felülni a lóra.
Mozgás-, művészetterápia
A sport a szelektív mutizmus esetén is nagyon célravezető tud lenni. Amennyiben sikerül gyermekünknek megtalálni a számára tökéletes mozgásformát, biztosak lehetünk a sikerben. Hiszen gyermekünk olyan valamiben élheti ki magát, ahol magabiztos tud lenni, akár beszéd nélkül is teljes mértékben kifejezheti önmagát. Ez pedig növeli biztonságérzetét és csökkenti szorongását. A terápia során pedig összehangolt, célzott mozgásformákat végeznek a cél elérése érdekében.
Saját történetünk
Nem konkrét terápia segített, hanem maga a mozgás, tánc szeretete, illetve annak a sportágnak a megtalálása, ami igazán közel áll a kislányomhoz. Már 3-4 éves korában észrevettük, hogy mindig nagy érdeklődést mutat minden olyan tornás, táncos, balerinás megjelenés iránt, amit akár egy mesében, filmben, videóban, rendezvényen lát. Mindig balett ruhát kért és sokszor táncolt. Amikor az óvodában elindult egy jazz-balett foglalkozás, akkor nagyon megörültem. Azt gondoltam, hogy hurrá, itt a lehetőség, most gyorsan ragadjuk meg. De nem volt ilyen egyszerű a dolog. A kislányom hiába volt odáig a táncért, a ruhákért, mégsem akart járni a foglalkozásokra. Akkor nem értettem, hogy mi lehet ennek az oka, de aztán rájöttem, hogy az ebben az esetben jelentkező félelmét nem tudta legyőzni, nem volt képes megbirkózni vele. Mint ismeretes számunkra, ez a szelektív mutizmus esetében különösen nagy szerepet tölt be.
Persze sokszor beszélgettünk arról, hogy nem ciki, nem béna, nem baj, ha nem tud mindent azonnal megcsinálni, másnak sem megy elsőre. Amikor otthon táncolt, tornázott, akkor mindig előjött a téma, így nem volt nyomasztó számára, hanem a dicséretek, megerősítések által magabiztossága folyamatosan nőtt. Egy idő után már nemcsak nekünk, szülőknek „adott elő kis bemutatót”, hanem a nagyszülőknek is. Önszorgalomból igyekezett spárgát csinálni, cigánykerekezni, mint sok más gyermek is ebben a korban. Itt viszont első kudarcok ellenére sem adta fel a próbálkozást. Nap, mint nap gyakorolt, és táncolt.
Az óvoda végeztével úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy újabb táncos, tornás foglalkozás ötletének felvetése. Nagyon pozitív volt a reakció. Sőt! Egy kis barátnőt is találtunk, akivel közösen tudnak járni. Azt gondoltam, hogy ez nagyban segíthet neki abban, hogy ne érezze magát egyedül, és ezzel izgalmát, félelmét csökkentheti. Eljött a nagy nap. Nagyon izgatottan vártuk az első alkalmat. Ez a foglalkozás egy mozgásközpontban volt, ami ismeretlen helyszín volt számunkra. Amikor odaértünk, akkor is nagyon lelkes volt a lányom, főként, hogy a barátnőjével lehet. Bementünk a terembe, ahol kb. 6-8 velük egykorú, illetve kicsivel nagyobb lány és fiú volt. Az oktató egy nagyon szimpatikus fiatal lány volt. Azonnal odajött hozzánk, bemutatkozott, és igyekezett kontaktusba kerülni az új lányokkal. Ekkor jött a lefagyás. A lányom csak meredt maga elé, semmire nem reagált. A kis barátnője megpróbálta őt csalogatni. Azonban a kislányom erre sem lépett semmit. Nem akart a többi gyermek mellé beállni. Úgyhogy maradtunk a „kispadon” és onnan szemléltük a gyakorlatokat.
Ebben a helyzetben is igyekeztem őt biztatni, illetve elmondtam neki, hogy semmi baj nincs azzal, ha most nem sikerült, majd amikor úgy érzi, hogy készen áll rá, akkor sikerülni fog.
Amikor kislányom iskolás lett, ott indult egy fit-kid elnevezésű tornás, táncos foglalkozás. Ide is azonnal menni akart, így arra gondoltam, hogy legyen, én megadom újra a lehetőséget. És ekkor történt meg a csoda! Itt azonnal bekapcsolódott a tornába, az első alkalomtól kezdve aktív volt végig, és nagy boldogsággal újságolta el a sikereit. A sikerben annak is része lehetett, hogy néhány osztálytársa is jelen volt, akik már nem voltak neki ismeretlenek, valamint az, hogy a foglalkozás az iskola területén belül zajlott, ami szintén nem ismeretlen.
További módszerek a szelektív mutizmus kezelésére
A szelektív mutizmus területén alkalmazott módszerek között olvastam az Ayres-terápiáról is, amely pszichológiai módszeren alapul, és ezen keresztül segíti az idegrendszer fejlődését, érését. Ez a terápia játékos, mozgásos foglalkozásokat jelent. A foglalkozások helyszínén számos játék megtalálható. A gyermek ki tudja választani, ami hozzá a legközelebb áll, amivel a legszívesebben játszik. Ebből is kiderül, hogy milyen tevékenységek mennek neki jobban, illetve melyek nehezebben, hol szorul esetleg fejlesztésre. A terápia során a gyermeket érő változatos ingerek, és az ezek által kiváltott reakciók hatására indul be a fejlődés. A játékok által szorongása oldódik, és könnyebben megbirkózik a számára nehezebb helyzetekkel is.
A lehetőségek és módszerek palettáján a mesék is rengeteget segítenek a félelmek feloldásában. Amikor gyermekünk társra, barátra talál egy-egy mesehős alakjában, hasonló történeteket ismer meg, ebből merít erőt, nem érzi magát egyedül. Egyfajta mankót jelent számára, ahol minden jóra fordul, így már tudat alatt is kialakul benne, hogy ez egy átmeneti állapot, ami meg fog oldódni. Elérkezik az idő, amikor képes lesz ő is megtenni a következő lépést.
A gyermekeknél nagyon jól működik a vizualizáció, és könnyen bele tudnak helyezkedni egy-egy szereplő bőrébe. Ezzel szinte valódi szereplőkké, társakká válnak, azonosulnak velük, amit aztán a valódi élethelyzetekben szintén elő tudnak hozni, és ezáltal lesznek képesek megbirkózni az adott nehézséggel. Gondoljuk végig, hányszor bújik gyermekünk egy-egy hercegnő, herceg, tűzoltó, manó, tündér, stb. bőrébe. És máris úgy érzi, hogy ő is olyan dolgokat képes véghezvinni, mint azok a figurák a mesében. Sokkal, erősebbek, magabiztosabbak lesznek általuk. Ha kedvenc mesehősének sikerül felülkerekednie a nehézségeken, akkor ő miért ne lenne rá képes. Amikor krízishelyzet áll fenn, akkor mi is segíthetjük gyermekünket egy-egy kedvenc mese, illetve szereplő megemlítésével. Kérjük őt, hogy emlékezzen arra, hogy abban a történetben is hasonló dolog történt, és hogy sikerült azt megoldani. Ezzel megértést és erőt sugárzunk felé, és ha elsőre nem is megy, akkor biztassuk, hogy legközelebb biztosan neki is sikerülni fog.
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.
