Tudtad, hogy gyermeked játéka jeleket mutat számodra? Amikor gyermekünk szabadon játszhat, játéka tükrözi vágyait, problémáit, félelmeit, így a játék szerepe igen nagy gyermekünk életében, ami számunkra is hasznos információkat tartogat.
Mi a játék szerepe?
A gyerek játékában megelevenedhetnek azok az élmények, amelyekről nem tud, vagy nem akar beszélni. Játékában megjelenik, hogy neki magának milyen a viszonya a számára fontos emberekhez, vagyis a családjához, kortársaihoz, illetve hogy ezek az emberek hogyan bánnak egymással.
Ezzel szinte mindent elmond magáról, hiszen a gyermek lelke emberi kapcsolataiban fejlődik. Számára a család jelenti az egyetlen kapaszkodót ebben a még ismeretlen, változó világban.
A gyermek a játék nyelvén fejezi ki magát. A játék biztonságos, megszelídíti a világot. Kiszámítható, mivel ő irányítja. Játék közben kiélheti indulatait, megjelenítheti a félelmetes élményeket is. Amikor eljátszik egy történetet, újra átéli, de most már „védett” körülmények között, hiszen ő maga a helyzet ura.
Biztonságos közeg megalkotása a játék által
Ha a gyermekünk kézbe vesz egy babát, játék katonát, vagy éppen egy félelmetes dinoszauruszt, és az ő hangján kezd beszélni, akkor azonosul a játékszerrel. Önmagát, saját érzéseit játssza el, de egyben el is távolodik a saját problémájától, hiszen ez nem ő, hanem egy baba, egy katona, egy dinoszaurusz, akinek a bőrébe „belebújt”. A játék szerepe és fontossága meg is mutatkozott számunkra.
Ezzel oldódnak a gyermek gátlásai, kijátszhatja magából indulatait úgy, hogy nem kell azokat teljesen felvállalnia. Ezzel előttünk is megjelennek azok a problémák, amelyekkel gyermekünk esetleg küzd, vagy ami nehézséget okoz számára.
Ám az önfeledt játék többnyire megszakad, vagy más útra terelődik, ha megjelenik a szülő, vagy más, a gyerek életében fontos szereplő. Ezért tanácsos, kívülről szemlélődni, vagy már eleve együtt kezdeni a gyermekünkkel a játékot. Fontos, hogy olyan bizalmi kapcsolat legyen a szülő és gyermek között, hogy a gyermek képes legyen vele együtt egy-egy szerepjáték alkalmával megnyilvánulni.
Nem értem mi a baj
Sok esetben olyan történéseket tapasztalunk gyermekünkkel kapcsolatban, hogy nem értjük, mi, miért történik. Például: nem szólal meg idegenek előtt, vagy éjszakánként sírva riad fel, az anyuka sem tudja igazán megnyugtatni, vagy verekedős lett az utóbbi időben. Ilyenkor értetlenül állunk a dolog előtt.
Talán szégyelljük is, hogy a gyermekünk nincs rendben, de nem találunk megoldást. A gyermekből egy szót sem tudunk kihúzni arról, mi lehet a baj.
A gyermek sokszor még nem tudja megfogalmazni saját szorongásának okát. Sőt, mi, felnőttek sem mindig vagyunk képesek önmagunk lelki történéseit kívülről látni, értelmezni, megérteni. Egy a szerencsénk, a gyerek önkéntelenül is üzeneteket küld, a saját nyelvén. Van esélyünk megfejteni. Figyeljük játékát. A játék szerepe és fontossága egyértelművé teszi számunkra a problémák felismerését.
Ha úgy érzed jó lenne erről még többet megtudni, és tudatosabban cselekedni a mindennapokban, akkor kattints az alábbi képek közül valamelyikre, és nézd meg, milyen lehetőségeid vannak.
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.