Előfordul, hogy azt tapasztalod, mutista gyermeked – de bármely gyereknél előfordul – látszólag minden ok nélkül kifordul magából, agresszív lesz, elkezd csapkodni, ellenállás lesz úrrá rajta, nem képes együttműködni veled akár játék, akár tanulás közben?
Az ötletesség, játékosság előre mutat
A tanulás nem könnyű dolog. Főként, amikor még otthon is foglalkozni kell néhány tantárggyal, vagy még az iskola elején, amikor gyakorolni kell az írást és az olvasást.
Nekünk, szülőknek is nehéz, nemcsak gyermekünknek, aki egész nap keményen dolgozik az iskolában. Sokszor nehéz kedvet csinálni ahhoz, hogy még otthon is üljön le tanulni a gyermek és ne azt csinálja, amit ő szeretne.
Különösen akkor vagyunk bajban, ha nem mennek olyan jól a feladatok, mint ahogy „elvárható” lenne. Ilyenkor falakba ütközünk, nem tudjuk, miként jelezzük a gyermek felé türelmesen, hogy ez vagy az így nem jó, nem helyes, jobban figyeljen oda. És akkor még sok esetben jön a hiszti, a csapkodás, a hangoskodás, a tiltakozás, stb.
Ha gyermekünk mutista, szelektív mutista, akkor pedig több esetben is tapasztalható, hogy minden előzetes ok nélkül megváltozik a viselkedése, nem képes velünk együttműködni.
Ilyen helyzetekben igencsak szükségünk van a kreatív ötletekre, illetve a játékos megközelítésre, valamint arra, hogy ne azt érezze gyermekünk (nemcsak a mutista gyermek), hogy sok mindent rosszul csinál, hanem kiemeljük azt, amit jól csinál.
Zöld toll módszer
Egy cikkben olvastam Tatiana Ivanko orosz gyermekpszichológus módszeréről, aminek az a lényege, hogy a hibák helyett a jól sikerült elemeket, a szép eredményeket emeljük ki gyermekünk munkájában. Ettől gyermekünk szárnyakat kaphat, motiváltabbá válhat a tanulás iránt.
A füzetekben általában csak úgy virít a sok piros karika, aláhúzás, áthúzás; minden jelzés szinte azt „kiabálja”, hogy mi az, ami nem jó. A gyermekpszichológus arra jutott, hogy a tanárok régi, „jól bevált” módszere alapvetően hibás, hisz nem lehet úgy motiválni egy gyermeket, ha folyton azt dörgöljük az orra alá, mi mindent rontott el.
Te hogy viseled, ha folyton csak a hibáidat veszik észre?
Gondold csak végig. Amikor esetleg te vétesz valamilyen hibát a munkahelyeden vagy otthon, és emiatt nehéz helyzetbe kerülsz, akkor te is elkeseredsz és félsz attól, hogy mi lesz, ha legközelebb is hibát vétesz. Dolgoznak benned a negatív érzések, lehangolttá válsz. Ugyanakkor abban az esetben, amikor valamit kiválóan megcsinálsz és azt észre sem veszik, nem dicsér meg senki, akkor megint csak elkeseredsz, és nem vagy képes pozitívan hozzáállni a munkához, emberekhez.
Mindenkinek szüksége van dicséretekre, biztatásra, hogy kellőképpen és pozitív szemlélettel legyen képes megoldani a rá váró feladatokat. A gyermekek (a mutista gyermekek különösen félve) még csak most kezdik el megtapasztalni az életet, azok nehézségeit, szépségeit. Óvodás és kisiskolás korban nagy hatást gyakorol rájuk mind a szülők, mind a pedagógusok hozzáállása, viselkedése, megnyilvánulása.
Az iskolában is hatékony a zöld toll módszer
A véletlen műve ugyan, de a fenti módszert kislányom tanító nénije is előszeretettel használja. Azt nem tudom, hogy ő magától jött-e erre rá, vagy ő is hallotta valakitől, de mindenesetre hatásosnak bizonyul a módszer. Már az első osztály elején elmondta a szülői értekezleten, hogy nem találja motiválónak azt, ha ő pirossal javítja a gyermekek feladatait, mert az olyan ijesztő és elkeserítő lehet számukra. Ennek fényében piros szín helyett ő zöld tollal fogja végezni a javításokat, illetve a szépen leírt betűket, feladatokat is ki fogja emelni, hogy a gyermek lássa azt is, hogy úgymond tökéletesen is le tud írni egy-egy betűt, számot, mondatot, stb. Ennek meg is lett a hatása. Kislányom nem egyszer úgy jött haza, hogy örömmel mutatta meg a füzetét, mennyi szép és helyes megoldása született. Ezáltal az itthoni gyakorlás is könnyebben, gyorsabban ment/megy végbe. Bár azt nem mondhatom, hogy minden egyes alkalom gördülékenyen zajlik.
Alkalmazzunk otthon is dicsérő, jutalmazó tanulást
Ha kiemeljük azokat a részeket, amiket nagyon szépen vagy jól oldott meg a gyermek, akkor megváltozik a gyermek hozzáállása a feladatokhoz. Nem azzal szembesül, hogy mennyit rontott el, vagy melyik betű nem sikerült szépen, hanem kíváncsian várja, hogy mennyi szép, jó megoldás született, és ettől pozitív érzések lesznek úrrá rajta.
A jutalmazó nevelésnek hosszútávon is megvan az eredménye. A gyermek önbizalma, önbecsülése, önmagáról alkotott képe sokkal pozitívabb lesz, és képes lesz a nehézségeket könnyebben megoldani. Ez egy (szelektív) mutista gyermeknek még nagyobb biztonságot nyújt, szorongását pedig még inkább csökkenti.
Összefoglalás:
- Mindenkinek vannak gyengeségei, hiányosságai.
- A (mutista) gyermeknek sem kell tökéletesnek lenni.
- Ne hasonlítgassuk másokhoz a gyermekünket.
- Figyeljük, mihez van jó érzéke, és azt fordítsuk az előnyére és hasznára.
- A gyengeségek helyett az erősségeit emeljük ki.
- A dicséret és a pozitív megerősítés viszi gyermekünket előre.
- A sikerélmény hatására a jó megoldások rögzülnek a gyermekek fejében.
- Ha valami pozitívum éri a gyermeket/felnőttet, akkor leginkább azt próbálja utána is utánozni.
- A pozitív megerősítés szárnyakat ad.
Ha úgy érzed, hogy (mutista) gyermeked és vele együtt te is sokszor átélitek a fent leírtakat, akkor mindenképpen próbáld ki az otthoni gyakorlatokban is a zöld toll módszert.
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.