Amikor gyermekünkön tapasztaljuk a szelektív mutizmus jeleit, akkor elgondolkodunk az alábbiakon: Mi járul(hat) hozzá a betegség kialakulásához? Mi fokozza/fokozhatja ezt az állapotot? Minden szelektív mutista gyermeknél ugyanazok a tünetek vannak jelen? Az, hogy sokat költözünk, esetleg külföldön élünk, mennyire játszik ebben szerepet?
„Miért alakulhat ki szelektív mutizmus?
A szelektív mutizmus egy viszonylag ritka gyermekkori kórkép, mely 1% alatti előfordulási gyakoriságot mutat gyermekkorban. Lányok és a kétnyelvűek körében gyakoribb, emiatt sokszor a gyermekek környezete tehetetlen, nem tudja hogyan segítsen, amikor a problémával szembesül.
Egy problémával szembesülve mindig próbáljuk megérteni, hogy mi állhat a háttérben, miért alakulhatott ki. A diagnózis felállítása után a szülők többsége is szeretné megismerni a probléma forrását.
Hiába keresünk egyetlen történést, vagy személyt, aki felelős lehet. A szelektív mutizmus egy multifaktoriális eredetű kórkép, amely azt jelenti, hogy több tényező együttjátszása miatt alakul ki.
Többnyelvűség, gyakori költözés és a szelektív mutizmus
A migráció, azaz egy másik országba költözés különös nehézségekkel járhat, mely megterhelő lehet egy gyermek számára, de az országon belüli költözés, és az ezzel járó folyamatos alkalmazkodás, az új közösségbe való beilleszkedés nehézsége is kiválthatja a mutizmust.
Mint fentebb említettem, a szelektív mutizmus egy multifaktorális kórkép, így a migráció, többnyelvűség önmagában nem jelenti azt, hogy az ilyen családban élő gyermekek mindenképpen mutisták lesznek, vagy mindenképpen fokozza a szelektív mutizmus tüneteit, de ezek is beletartoznak a lehetséges tényezőkbe.”
Fent idézett rész: Somosi Melinda: A beszédmumus című könyv 13. fejezet: Szelektív mutizmus egy pszichológus szemével, Csupor Éva klinikai szakpszichológus írása
Szeretnék néhány szülő által megosztott tapasztalatot bemutatni, hogy akinek szükséges, vagy magára ismer a szituációból, annak hasznára váljon, és merjen tanácsot, segítséget kérni.
1. történet
A 4 éves lányunkról nem tudom eldönteni, hogy szelektív mutizmusról van-e szó, vagy csak egyszerűen extrém félénk gyerek. Semmilyen idegennel, ismerőssel nem beszél, nem válaszol kérdésekre, nem köszön, általában még a nonverbális kommunikáció is hiányzik. Gyakorlatilag lemerevedik, lefagy. Gyerekekkel, kortársakkal ugyanilyen.
Külföldön élünk, így otthon kizárólag magyarul beszélünk, de a dadusaink szlovénok, barátok, kollégák szintén. Ő jól láthatóan érti a nyelvet, a dadusokkal beszél is, bár közel nem azonos mértékben, mint velünk. Egy éves kora óta vigyáznak rá, magyarul 2,5 évesen kezdett el beszélni, szlovénul később, úgy 3-3,5 évesen. Óvodába beszoktatni nem sikerült, ezért nem jár. Jár viszont 8 hónapja heti egyszer sportfoglalkozásra, egyszer zeneoviba. Ezeken szintén nem kommunikál senkivel, de minden feladatot elvégez, a legjobbak között van mindig. A zeneoviban van némi fejlődés, alkalmanként egy-egy egyszavas választ ad, de nem a személyes kérdésekre, hanem az órai feladatokra válaszolva. Csoportban alig hallhatóan. A sportóra végén alig észrevehetően integet a tanárnéninek. Viszont rendszeresen vannak „barátai” (mindig nőnemű), akit napokig, hetekig rajongásig kedvel, de csak otthon, a szülei előtt. Szerepjátékozik velük. Őket nagyon kedveli, rajzol nekik, várja a találkozót, de ha szóba kerül otthon az illető, nagyon zavarba jön, illetve élesben ugyanúgy lefagy, mint korábban, ebből a rajongásból az illetékes semmit sem vesz észre. Néhány találkozó után aztán eljön az első zavart mosoly, majd megkér engem (az anyukáját), hogy mondjam meg neki, hogy szeretné őt megölelni. Ezt meg is teszi, nagyon boldog lesz tőle. A többi családtaggal, nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal ritkán találkozunk (évente 3-4 alkalommal). Velük 3 éves kora körül kezdett el beszélni (néhány szót).
2. történet
Az én tapasztalatom is az, hogy nehezen diagnosztizálják a szelektív mutizmust. A nagyon félénk gyerekek sajátossága egyébként, mert ez egy szorongáson alapuló tünet, ahol nehéz is meghúzni a határt a “majd kinövi” és a valós szindróma között. Akárhogy is van, egy hozzáértő pszichológus sokat segíthet a probléma megértésében és annak helyes kezelésében, mert – jó esetben – közösen kell tudni együttműködni a szülőnek, pszichológusnak és a pedagógusoknak. Számomra az egyik legnagyobb segítség tényleg az volt, hogy megértettem, mi zajlik a kisfiam lelkében, fejében és megtanultam “jól” segíteni neki. Pl. nem megoldani/kimondani helyette a dolgokat. Mi is külföldön élünk, többnyelvű környezetben, és önmagában ez a tényező hatványozza a szelektív mutizmus kialakulását. Én a helyedben kikérném szakember véleményét, mert abban mindenki egyetért, hogy minél hamarabb kezdesz el foglalkozni vele, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.
Mi lehet a megoldás?
Mindkét példából jól látszanak a szelektív mutizmus jellemző tünetei. Azt viszont, hogy ezt miképpen érdemes „orvosolni”, mindenképpen szakemberrel tanácsos megvitatni.
Nagyon sok szülő úgymond hitetlen a szakemberekkel kapcsolatban, vagy mert nincs jó tapasztalata, vagy mert nem hallott róla jót, vagy mert még nem próbálta ki.
Nagyon sok szülő viszont éppen azt mondja, hogy minél előbb érdemes szakemberhez fordulni, mert akkor célzottan tudják segíteni a gyermeket.
Szelektív mutizmus esetén, de egyéb esetben szintén nagyon fontos az is – ha nem a legfontosabb -, hogy mi szülők megértsük, hogy mi zajlik a gyermekünkben, és annak megfelelően legyünk készek valóban segíteni őt, nem pedig ellenkezőleg, akár hátráltatni. A szakember képes kinyitni a számunkra láthatatlan ablakokat, hogy meglássunk olyan dolgokat, összefüggéseket, nehézségeket, amiket eddig észre sem vettünk. Nemcsak gyermekünknek van szüksége fejlődésre, változásra, hanem nekünk is.
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.
