2019. év értékelése

A közösség alakulása

A beszedmumus.hu oldal, mint a szelektív mutizmus képviselője, és vele együtt a beszedmumus facebook oldal is 2019. május végén indult el. 7 hónap alatt sikerült 1312 követőt szerezni. A követők között nemcsak szelektív mutista gyermekek szülei, hanem rengeteg pedagógus, gyógypedagógus, egyéb szakember, és a témában nem közvetlenül érintett egyén is megtalálható.

Azt gondolom, hogy ez nagy előrelépés a témában, hiszen ezzel egyre több ember ismeri meg a mutizmus kifejezést, illetve annak kezelési módját, lehetőségeit, ami mind gyermekeink fejlődését szolgálja. Ezen kívül, amikor valaki először találkozik egy szelektív mutista gyermekkel, nem mindegy hogyan áll hozzá, miként veszi fel, illetve alakítja ki vele a kapcsolatot.

Megjelent cikkek a mutizmus témában

A témában született 21 darab blogcikk, amelyekben szakemberek írásai is szerepelnek, valamint 8 darab lélekmelengető cikk, amelyek azt a célt szolgálják, hogy mi, szülők is mindig képesek legyünk megújulni, erőt meríteni a folytatáshoz.

A Beszédmumus című könyv és e-bookok megjelenése

Sikerült összehozni, hogy még 2019-ben megjelenjen A BESZÉDMUMUS című, Magyarországon első gyakorlati könyv a mutizmus témában.

A Beszédmumus című könyv 17 fejezetet, 265 oldalt foglal magában. A könyvben az elméleti ismereteken kívül leírtam saját történetünket, és ezzel együtt rengeteg gyakorlati útmutatást is igyekszem megosztani az olvasóval. Két fejezetet szakemberek írtak, egy külön fejezet pedig egy pszichológussal folyatott interjút tartalmaz, amelynek kérdéseit szelektív mutista gyermekek szülei fogalmaztak meg.

A könyvben található egy MUNKAFÜZET, ami nemcsak a gyermek, hanem saját magunk minél alaposabb megismerését és fejlődését is szolgálja. Ezzel mindenki a saját nehézségei közepette, egyénre szabva találhatja meg a megoldás felé vezető utat.

A könyvhöz kapcsolódóan készült két E-BOOK is, ami egyrészről a szülőknek segít a gyermek szorongásának oldásában, otthon is végezhető technikák, játékok formájában (Szorongásoldó gyakorlatok nemcsak szelektív mutista gyermekek részére címmel), másrészről pedig megszületett egy gyakorlati útmutató pedagógusok részére, hogy minél bizalmasabb kapcsolatot tudjanak kialakítani egy szelektív mutista gyermekkel (Hogyan viselkedj egy SZM gyermekkel, útmutatók, tanácsok pedagógusok részére címmel).

Többirányú kommunikáció fontossága

Azt tapasztalom, hogy a szülők szívesen kérdeznek más szülőktől, és kérik véleményüket, tanácsukat, de nyíltan még nem annyira aktívak, mint zár csoporton belül.

A kölcsönös kommunikáció a beszedmumus facebook oldalán is elindulni látszik, bár még kevés aktív résztvevője van a csapatnak, aki hozzászól egy-egy bejegyzéshez, témafelvetéshez, akár kérdéseket tesz fel.

Pedig ez nagyon fontos tényező, hiszen ezáltal kapunk egyre több információt, új megoldási lehetőséget, illetve szerzünk meg minél nagyobb tudást. A kölcsönönös kommunikációval vagyunk képesek egyre szélesebb körben teret szerezni a témának, és azokhoz a pedagógusokhoz, emberekhez eljutni, akik közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódnak életünkhöz.

TERVEK a 2020-as évre

Online konzultációk a mutizmus világában

Mint 2019. év végén említettem, az idei évben elindulnak az ONLINE KONZULTÁCIÓK (egyéni, illetve kiscsoportos, 4-5 fős), amelyeknek az az egyik célja, hogy minél többen, oda-vissza, kölcsönösen legyünk képesek egymás útját egyengetni, egy-egy nehéz helyzettel, problémával megbirkózni, támaszt nyújtani és kapni, illetve olyan megoldási lehetőséget adni a másik fél részére, ami számára esetleg még ismeretlen.

Akik 2019. decemberben megvásárolták A Beszédmumus című könyv Építő, vagy Haladó csomagját, azok már ajándékba is kaptak egy egyéni online konzultációs lehetőséget.

Ezek időpontjáról hamarosan tájékoztatást nyújtok.

A könyv csomagok továbbra is elérhetők, de más összeállításban, más árakkal. Mindig készülök valamilyen kedvezményes ajánlattal.

Új cikkek, ismeretanyagok

A konzultációkon elhangzottak alapján időnként olyan tudásanyagokat készítek, amelyek bárki számára elérhetők lesznek, így annak ellenére, hogy személyesen nem lesz ott valaki adott konzultáción, a lényegről nem marad le. Természetesen ez nem helyettesíti a személyes részvételt, hiszen egy leírt anyag, bármennyire is hasznos, soha nem tudja azt visszaadni, amit egy kölcsönös, többirányú kommunikációs helyzet nyújt.

Tovább folytatódik a szakmai interjúk készítése, mind pszichológusokkal, mind terapeutákkal (kutyás, lovas, theta-healing, stb.), és a Vadaskerttel. Szívesen fogadok egyéb témajavaslatokat is. Bátran oszd meg velem, mi az, ami többeknek segítség lehet. Akár kommentben, messengeren, akár az info@beszedmumus.hu e-mail címen.

Természetesen ezzel együtt a blogcikkek, lélekmelengetők rovata is folyamatosan frissülni fog.

Szélesebb körben való megjelenés

További feladatnak tartom, hogy tovább szélesítsük a beszédmumus közösséget. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy minél több fizikai írott, illetve online felületen megjelenjenek a Beszédmumus cikkek, olvasmányok a témáról.

Ehhez kérem a ti segítségeteket is! Aki esetleg tud vagy ismer ilyen lehetőséget (fizikai újság, témába vágó online felület, rovat, pszichológiai terület, újság), az jelezze felém az info@beszedmumus.hu e-mail címen. Előre is köszönöm!

Kihívás program beindítása

Tervezek egy hamarosan elinduló KIHÍVÁS PROGRAMOT, amelynek az lesz a célja, hogy minél több oktatási intézményt (óvodát/iskolát) bekapcsoljunk a programba. A feladat: Minden intézmény (ovi/suli) vásároljon legalább 1 darab Beszédmumus című könyvet, hogy minél több pedagógus ismerje meg a mutizmus kifejezést, az állapotot, illetve, a megfelelő bizalmi, biztonságérzetet nyújtó kapcsolatkialakítás lehetőségeit.

A könyvet vásárló intézmények felkerülnek a beszedmumus.hu oldalra egy intézményi listára. Ebből a szülők láthatják, hogy a környezetükben melyek azok az intézmények, akik biztosan tudják, hogy mi a szelektív mutizmus, illetve, amikor gyermekük abba az intézménybe kerül, akkor az adott pedagógus bármikor kezébe veheti A Beszédmumus című könyvet, és segítségül hívhatja az abban leírtakat.

Ehhez a Te közreműködésedre is szükség lesz. Részletek hamarosan a weboldalon.

Elmondhatom, hogy jó kis év áll mögöttünk, és nem kis tervek megvalósítása áll előttünk.

Igyekszem a tőlem telhető legnagyobb odaadással, odafigyeléssel és inspirálással végrehajtani a feladatokat, amelyeknek remélem, Ti is aktív résztvevői lesztek.

Ne feledd!

Nem vagy egyedül. Bátran vállald gyermekedet, önmagadat.

Légy részese a Beszédmumus közösségnek.

Egy közösség ereje óriási, képes támogatni, segítő kezet nyújtani, olyan eredményeket elérni, amit egyedül szinte lehetetlen véghez vinni.

A_beszedmumus

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük