Beszél – nem beszél

Most egy tavaly év végi saját történetet szeretnék veletek megosztani, ami azt gondolom sokunk számára ismerős jelenség, és komoly fejtörést okoz nekünk, szülőknek.

A volt pszichológusunk meglátogatása

A Beszédmumus című könyv megjelenése kapcsán felkerestük volt pszichológusunkat, akivel egy interjút is készítettem a könyvben, a Ti kérdéseitek alapján. Szerettem volna neki egy tiszteletpéldányt átnyújtani a könyvből. Már csak azért is, mert ha újabb szelektív mutista gyermekkel „hozza össze” a sors, akkor a szülőnek – a még ismeretlen terepen – ajánlva a könyvet, már lépéselőnyben lehet hozzánk képest, akik már évek óta ezt az utat járjuk, és akiknek viszonylag kevés információ állt rendelkezésére a szelektív mutizmus kapcsán.

A szakemberhez kb. másfél évig jártunk, és kislányom a vele együtt töltött idő felétől számítva kezdett vele beszélni. Lassú folyamat volt, lépésről-lépésre haladt a beszéd minősége és mennyisége. Az utolsó fél évben már teljesen felszabadult és csicsergő gyermekké változott az ő jelenlétében is.

Azóta eltelt újabb egy év, és most újra találkoztunk vele.

A régi beidegződések még jelen vannak

Kislányom is örült a találkozónak és izgatottan várta. Többször kérdezte, hogy mikor megyünk Andi nénihez. Ebből kiindulva azt gondoltam, hogy milyen szuper, hogy így várja, és én is kíváncsi lettem, miket fog neki mesélni.

Amikor beléptünk az ajtón, akkor kislányom mosolygott, de láttam rajta, hogy kicsit izgul. Andi néni nagyon készségesen és barátságosan üdvözölte, de ő is észrevette, hogy még kicsit zavarban van. Ezért először mi elkezdtünk beszélgetni, és amikor olyan téma került szóba, amibe kislányomat is be lehetett vonni, akkor kérdést intéztünk hozzá, de ő csak mosolyogva bólogatott így vagy úgy, nem szólalt meg. Na, ekkor én is meglepődtem, persze igyekeztem ezt nem kimutatni. Ez szinte végig így maradt, a beszélgetés vége felé egy igen szót sikerült neki kimondani.

Utána megkérdeztem tőle, hogy mi volt a gond, miért nem válaszolt, de nem tudta megmondani, csak annyit, hogy olyan fura volt ez a helyzet.

Újra bebizonyosodott, hogy sokszor, amit mi gondolunk egy helyzetről, szituációról, az nem egyenlő a gyermekünk gyakorlati helyzetben való megnyilvánulásával. Hiába gondoltam azt, hogy nem fog neki gondot okozni a beszéd, mégsem így történt.

Előfordul, hogy gyermeked „érdekei” miatt inkább bele sem mentek egy helyzetbe?

A fent leírtakhoz hasonló, számunkra is váratlan és meglepő szituációkról a könyvemben is írtam, mert a szelektív mutizmus folyamata kapcsán sokszor kerülünk abba a csapdába, hogy mi valamit gondolunk a gyermekünkről, van, hogy mi döntünk helyette. Holott, ha megadjuk az egyes szituációknak, helyzetekben az esélyt, akkor előfordul számtalan esetben, hogy nem úgy zajlanak az események, mint ahogy mi azt magunkban lefuttattuk. És ez a lényeg! Amikor mi esetleg pesszimistán állunk valamihez, az nem jelenti azt, hogy gyermekünk is hasonlóan tesz. Ezen kívül, amikor mi vetünk el valamit azért, hogy gyermekünk abban nehogy még nagyobb kárt szenvedjen, akkor a hitünkből is kicsit mindig veszítünk, pedig konkrét negatív eredmény nem is született, csak a mi fejünkben. Ne döntsünk előre, főleg ne gyermekünk helyett. Ezen érdemes szerintem elgondolkodni.

Az igazi meglepetés

A pszichológus látogatása után orvoshoz kellett mennünk. Szerencsére nem fordulunk ott meg sokszor, de éppen ezért kicsit féltem is, hogy kislányom hogyan fogja viselni a helyzetet, hogyan fog válaszolni a kérdésekre.

Amikor a váróban ültünk, megjelent az asszisztens hölgy és megkérdezte tőle, hogy mi a neve. Erre ő azonnal, jól érthetően, hangosan válaszolt.

Na ekkor már másodszor lepődtem meg aznap.

Azonnal mondtam is neki fülig érő szájjal, hogy mennyire ügyes és bátor, mennyire büszke lehet magára. Így kell ezt csinálni. Ő is mosolygott, és láttam, hogy tényleg büszke magára.

Amikor bementünk az orvoshoz a vizsgálatra, akkor ott is válaszolt, de már kicsit visszafogottabb volt, mert hát azért az orvosnál még mi felnőttek is izgatottabbak, visszahúzódóbbak vagyunk.

Összességében elmondható, hogy hiába szeretnénk mi egycsapásra megoldani a problémákat, nehézségeket, és azt látni, hogy hoppá, már holnap nincs a gyermekemmel semmi gond, ez hiú ábránd. Mi annyit tehetünk, hogy minden helyzetben maximálisan gyermekünk mellett vagyunk, támogatjuk, biztatjuk (még kudarc esetén is), de nem akarjuk helyette megoldani azokat.

Ha Neked is van hasonló élményed, akkor bátran oszd meg, hogy másokat is támogass.

Neked megvan már A Beszédmumus című könyv?

Ha nincs, akkor a részleteket a lenti képre kattintva megismerheted.

Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.

A_beszedmumus