Szelektív mutizmus: szembesülés, kétségbeesés

A szelektív mutizmus gyanúja, illetve beigazolódása

Azt gondolom, kijelenthetjük, hogy a szembesülés okozta lelki állapot jelenti az első nagy sokkot. Ugyanis ekkor jössz rá, hogy valóban mivel állsz szemben. Ezer kérdés önt el egyszerre, azt sem tudod, hogyan keress válaszokat, egyszerre szeretnél mindent tudni. Sőt! Azt akarod, hogy már legyen vége, hogy ébredj fel a rossz álomból. Egyszer csak beléd hasít az érzés, hogy nem csalás, nem ámítás, ez van anyukám/apukám, ez a valóság. Ez a szelektív mutizmus. Itt és most.

A szembesülés először még kicsit tagadás, el nem fogadás, illetve a nem merek szembenézni a dologgal típusú hullámvölgy.

Telnek-múlnak a napok, egyszer fent, egyszer lent állapotok követik egymást.

Nem mi irányítunk

Az ijedtség, a szélmalomharc, amit magunkkal és a világgal vívunk az az állapot, amit szívünk szerint kitörölnénk az emlékezetünkből. Ebben a fázisban magunknak is és a gyermekünknek is rengeteget ártunk. Leginkább azt nem vagyunk képesek elfogadni és feldolgozni, hogy nem mi irányítjuk a dolgok menetét, nem mi mondjuk meg, hogy mi legyen, mi történjen, mi legyen a következő lépés. Nincs konkrét ráhatásunk a gyermekünkre. Meg kell nekünk is tanulni, hogy kénytelenek vagyunk együtt áramolni az eseményekkel, alárendelni magunknak a körülményeknek, és felvenni a külső történések ritmusát. Most nem mi irányítunk, hanem minket irányítanak.

Ha már a szembesülésnél tartunk, itt kell arról beszélnünk, hogy érdemes megvizsgálni, egy-egy nehéz helyzet mit vált ki a gyermekünkből. Gondolok itt arra, hogy például, amikor nem akar valamit megcsinálni, de te ragaszkodsz hozzá, ő annál inkább tiltakozik, neki a hisztinek, sírásnak, elvonulásnak. Ilyen esetekben nálatok mi történik? Hogyan zajlik le egy hiszti menet?

Ellenállás és határvonalak meghúzása szelektív mutizmus esetén

Azt már tudod, hogy gyermeked bizonytalanabb a többinél, illetve érzékenyebben reagál egy-egy történésre, eseményre. Azt gondolod, hogy többször sír, vagy többször hisztizik, vagy többször van vele konfliktusod, mint az elsővel, vagy egy másik gyereknek a saját szüleivel. Újra kétségek között gyötrődsz, hogy miként viselkedj vele ilyen helyzetben. Légy megértő, akár megengedő, vagy ettől függetlenül húzd meg a határvonalat, és hagyni kell őt, hadd sírja ki magát, aztán megnyugszik. Aztán jönnek az okos megoldások a család többi tagjától is. Most akkor kinek van igaza? Mindig ezek a komoly fejtörési feladatok.

Minden gyermek más és más, ezért a megoldások is különbözőek lehetnek egymástól. Mivel azonban a szelektív mutizmus fő ismérvei hasonlók, így azt gondolom, hogy a nehéz helyzetek kezelése is történhet általánosságban hasonló módon.

Olykor a gyerek viselkedésében az ellenállással nehéz mit kezdeni. Pedig ő ebben a helyzetben is tőlünk vár segítséget, mi jelentjük neki a mentsvárat, és tulajdonképpen a megoldás is belőlünk ered.

Nézzünk egy konkrét példát.

Egy nagyon egyszerű dolgon felhúzza magát a gyermeked. Például a mama hoz neki a kedvenc sütijéből, de ő nem köszöni meg, egyáltalán nem is akar a mamával kontaktust teremteni, hanem teljesen úgy viselkedik, mint ha egy idegen emberrel állna szembe. Lefagy, rá sem néz. Kellemetlen helyzetbe hoz. Persze te próbálod neki mondani, hogy legyen kedves, köszönje meg, de legalább ne legyen a mamával ellenséges, hiszen amúgy meg nagyon szereti, és nagyon szeret vele játszani. De ő csak azért sem. Kezdődik a hiszti. Bevonul a szobába, és senkit nem akar közel engedni magához. És ebben rejlik a lényeg: nem akar közel engedni. Te próbálkozol, meg akarod ölelni, meg akarod nyugtatni, de ő tiltakozik. Eltol magától, elbújik a párnába, nem akar tudni senkiről, és nem akar hallani semmit. Már te is ideges vagy. Kétségbe vagy esve. Nem tudod, hogy mivel teszel jót. Hagyd ott egyedül a szobában, vagy ha akarja, ha nem, akkor is igyekszel a közelében maradni, és magadhoz vonni, hogy meg tudd ölelni és nyugtatni. Kipróbálod ezt is, kipróbálod azt is. Éppen mihez van az embernek türelme, vagy mennyire gondolja az adott szituációt a gyermeke részéről nehezen megugorhatónak. Ha csak a fenti, mamával történő hisztiről van szó, akkor hajlamosak vagyunk otthagyni a szobában, és azt gondoljuk, majd rájön, hogy mi a helyzet, hogy ilyet nem lehet csinálni, és éppen ezzel teszünk neki jót. Hiszen nem lehetünk mindig mellette, és ilyen apróságot pedig neki is meg kell tudnia oldani. Ha pedig egy keményebb dióval állunk szemben, amikor például számára idegen ember által keletkezik egy nehéz szituáció, akkor sokkal inkább megértőek vagyunk, és türelmesen igyekszünk őt nyugtatni, vigasztalni.

A szülő közelsége szelektív mutizmus esetén is nagyon fontos

A saját tapasztalataim azt mutatják, hogy szelektív mutizmus esetén ezekben a helyzetekben nagyon sokat jelent a gyermeknek a közelségünk. Annak ellenére, hogy nem akarnak magukhoz engedni, akár kézzel el is tolnak, akkor sem szabad magukra hagyni őket. Addig-addig kell próbálkoznunk, míg sikerrel nem járunk, és átölelhetjük őt. Ha kitartóak vagyunk, akkor hamar átszakad a gát, és az elutasításból elfogadás lesz a részéről. Nem megy egyik pillanatról a másikra, de minden egyes ilyen helyzet közelebb hozza őt hozzánk, és természetesen minket is hozzá. Nálunk az vált be, hogy ilyenkor mindig külön helyiségbe vonultunk, összebújtunk, és én a hátát simogatva énekelgettem neki. Nem kell külön énekeket tudni, hanem akkor, abban a pillanatban rögtönzött szavak, bíztató mondatok nagyon jól jönnek ének formájában. Jómagam minden egyes ilyen szituációban elmondtam, sőt a mai napig is elmondom, hogy minden rendben lesz, megoldjuk a dolgokat, nincsen semmi baj.

A minden rendben lesz, nálunk egy varázsszóvá vált. Különösen, ha még hozzátársul a hát simogatása is. Akármilyen probléma adódik, ez a titok nyitja. Nem minden helyzetben vezet azonnal megoldásra, de még nagyobb megrázkódtatásoknál is ennek hatása bizonyul a legnagyobbnak.

Megértőek és efogadóak vagyunk?

Az eddig bejárt úton azt tapasztalom, hogy ez az állapot a lelkünket dolgozza meg leginkább, ezért nagyon fontos, hogy a belsőnket is még inkább megismerjük, és fejlesszük magunkat, ezzel együtt a gyermekünket is. Hiszen a mi érzelmeink, energiáink az egész környezetünkre kihatnak, és azok vissza is hatnak ránk. Ahhoz, hogy változás kezdődjön, nekünk kell megtenni az első lépést. Ez pedig a megértés és az elfogadás. Ez nemcsak szelektív mutizmus esetén érvényes, hanem minden olyan egyéb életterültre, ami nehézséget okoz számunkra. Amikor már azt gondoljuk, hogy kifulladtunk, nincs több ötletünk, hogy kit, vagy mit hívjunk segítségül, amikor teljesen kétségbeesünk, akkor tud ez az állapot beköszönni. Úgymond kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ebben a helyzetben vagyunk, és lesz, ami lesz, ezt kell szeretni. Ezzel telnek a mindennapjaink, nincs menekvés. Tulajdonképpen megtanulunk ezzel a helyzettel együtt élni békében. A másik nagyon fontos tényező a hit. Higgyünk abban, hogy ez pusztán átmeneti állapot. Minden helyre fog jönni. Adjunk időt gyermekünknek is és nem utolsó sorban magunknak is. Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az a türelmetlenség. Ezzel magunkat is és környezetünket folyamatos stresszben tartjuk, ami egyáltalán nem a fejlődést szolgálja, hanem a hanyatlást. Ugyanakkor természetes, hogy türelmetlenek vagyunk, de ezt is érdemes elfogadni. Frusztrálhat, ha úgy érezzük, nyugodtnak kellene lennünk, mégsem tudunk. Nem szabad, hogy ő ezt küzdelemnek élje meg. Neki elsősorban megértésre, teljes nyugalomra, békességre, szeretetre van szüksége. Nem más, mint a többi gyerek, csak másképpen nyílik.

Összefoglalás:

1. A szembesülés először még kicsit tagadás, el nem fogadás.

2. Leginkább azt nem vagyunk képesek elfogadni és feldolgozni, hogy nem mi irányítjuk a dolgok menetét.

3. Meg kell nekünk is tanulni, hogy kénytelenek vagyunk együtt áramolni az eseményekkel, alárendelni magunknak a körülményeknek.

4. Amikor gyermekünk képes egy lépést megtenni, akkor mondjuk el neki, hogy mennyire bátor. Hozzunk neki példát mesékből, családból, saját magunk élményeiből. Ekkor azonosul a hozott példa szereplőjével.

5. Ha gyermekünk képes elhinni, hogy ő bátor, akkor biztonságérzete növekszik, valamint szorongása csökken. Ezen kívül megerősítésünkkel újabb lépéseket lesz képes megtenni.

6. A félelem, bátorság, biztonság és ezek különböző formája, fokozata minden emberben jelen van. Törekedjünk a félelem csökkentésére és a biztonságérzet növelésére.

7. Nehéz helyzetekben nagyon fontos a szülő közelsége. Elutasító magatartás esetén is törekedjünk a közelségre, haladjunk lépésről-lépésre, míg elérjük, hogy a gyermek teljesen megbízzon bennünk, ezzel közel engedve magához.

8. Mindig nyugtassuk meg gyermekünket, és mondjuk el neki, hogy minden rendben lesz.

9. Legnagyobb segítségünkre a megértés és elfogadás válik.

10. Lelki békére kell találnunk és ennek mentén hittel segíteni gyermekünket.

Ha a fenti fejezet elolvasása után úgy döntöttél, hogy szeretnéd megvásárolni a Beszédmumus című könyvet, akkor kattints a lenti képre! Most a könyv mellé AJÁNDÉK e-bookot is választhatsz!

Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.