A szelektív mutizmus témában elkezdődtek a szelektív mutista gyermekek szüleivel (főként anyukákkal) való beszélgetések (e-mail, telefon, messenger), jövő héten már az online konzultációk is!
Ezek kapcsán jó néhány mondat, kérdés, kijelentés jött velem szembe.
Ilyenek hangzottak el a szelektív mutizmus kapcsán:
- teljesen kivagyok, hogy mindenkinek magyarázkodnom kell, amikor nem szólal meg …
- mindent meg akarok tenni, hogy még suli előtt megváltozzon ez a helyzet ….
- kezdhetünk megint mindent az elejéről… (amikor pl. másik pszichológust, szakembert kell keresni)
- valaki kezdjen már valamit a gyermekemmel …
- én vinném szakemberhez, de a párom elzárkózik előle …
- azt mondtam a gyereknek, ha most megszólal, akkor nem megyünk pszichológushoz …
- egyes tanárok kiabáltak a gyermekemmel, társai nem fogadták őt be ….
- mi, szülők is zárkózottak vagyunk, ez is hátrány ….
- fogalmam sincs, miként segítsek neki ……
- egész nyáron aggódtam, hogy mi lesz a suliban ……
- a szakszolgálatnál gyakran volt pszichológus csere, a gyerekemnek esélye sem volt …
- valószínűleg az váltotta ki a szm-et, hogy nem volt beszoktatás az oviban …
- amíg nem tudtam mi a baja, sokszor rászóltam, hogy válaszoljon, köszönjön, most már nem, főleg nem mások előtt …
- és még sok más……
Vegyük sorba a dolgokat.
A szelektív mutizmus és az azzal való szembesülés hatása
Amikor egy szülő azzal szembesül, hogy gyermeke szelektív mutista, akkor lelkében, fejében egyaránt úrrá lesz a káosz. Az első, ami valószínűleg eszébe jut, hogy magát hibáztatja a történtekért, és aztán azonnal keresi a jóvátételi lehetőségeket. És itt az azonnal szó kulcsfontosságú. AZONNAL meg akarjuk oldani a problémát. Illetve azt is gondoljuk, hogy mi majd megmutatjuk, mi „okosabbak, ügyesebbek” leszünk, mint mások, nekünk menni fog. Aztán jön a szakadék, és „beleesünk”.
Ami NEM MINDEGY!
Egyáltalán nem mindegy, hogy közben a gyermekünkkel miként viselkedünk! Előfordulhat – mivel még idegesek, dühösek vagyunk, hogy miért éppen mi kerültünk ilyen helyzetbe -, hogy a lelki, idegi állapotunk miatt nem vagyunk képesek megfelelően kommunikálni, viselkedni gyermekünkkel. Nem rá haragszunk, hanem magunkra, de maga az a helyzet dühít fel, ami a gyermekünkkel és velünk történik.
Más mit tesz ebben a helyzetben szelektív mutizmus esetén?
Valószínűleg hasonlóképpen érez, mint Te. Én is így voltam ezzel. Ezt nem is olyan régen megosztottam veletek a Beszédmumus című könyvből is. A Szembesülés fejezet volt ez. Ha elolvastad, újra azzal szembesülhettél, hogy az ennek kapcsán következő eseménysorozatok láncolatán megint szinte mindenki keresztül megy. De ezekre írtam nektek megoldási javaslatokat, illetve olyan gyakorlatokat, amiket a mindennapokba be kell iktatni.
Nem elég 1x vagy 100x ismételni a következetes mondatokat, gyakorlatokat, technikákat, szelektív mutizmus esetén pedig különösen nem!
Az egyik anyukával folytatott beszélgetés során vált újra nyilvánvalóvá számomra, hogy mennyire kell hangsúlyozni a kitartás és türelem fontosságát.
Nap, mint nap azzal találkozunk szembe, hogy hiába mondjuk ezt vagy azt szelektív mutista gyermekünknek, újra és újra ugyanazokat kell szajkózzuk. Ugyanazokon a dolgokon húzza fel magát, hiába magyaráztuk el neki, hogy mi és miért történik. Amikor hazaér az oviból/suliból megint kikel magából, szinte dührohamot kap, vagy egyszerűen bevágja a durcát, és mi újra türelmesen kell, hogy hozzáálljunk. Ki kell találnunk egy gyakorlatot, praktikát, akár szertartásnak is nevezhetem, ami által sikerül őt megnyugtatni, levezetni a feszültséget. Ez nem megy egyik napról a másikra.
Mi a megoldás?
Meg kell figyelnünk gyermekünket, az ő reakcióit az egyes eseményekre, történésekre.
Például:
- kivel van, amikor a hisztirohamok, dührohamok elkezdődnek,
- kinek szólnak a hisztik,
- milyen helyzet, szituáció után jönnek elő,
- mikor zárkózik be leginkább,
- kiknek a társaságában nem tud egyáltalán felszabadulni,
- stb.
A gyermekünkön kívül pedig saját magunkat is meg kell figyelnünk.
- mi hogyan reagálunk a nehéz helyzetekre,
- mit vált ki belőlünk,
- hogyan viselkedünk a gyermekünkkel,
- elmagyarázzuk-e neki a dolgokat,
- fenyegető fegyelmezést gyakorlunk-e rá,
- vagy éppen mindentől óvjuk, védjük,
- stb.
Ezek nagyon fontos tényezők, amelyek a folyamat sikerességét befolyásolják. A Beszédmumus könyvben található munkafüzet éppen azt a célt szolgálja, hogy felmérd, hol vagytok most, és hová tudtok eljutni x idő alatt. (itt érdemes hónapokban gondolkodni) Tehát nem egyszer mutat neked egyfajta tükröt, hanem mindig, amikor újra megcsinálod. Hiszen, ha igyekszel tudatos lenni mind gyermeked, mind önmagad tekintetében, ráadásul egy külső segítséged is van (pl. szakember, vagy egy útmutató), és az útmutatásokat is igyekszel tudatosan betartani KITARTÓAN, de nem görcsöléssel, erőlködéssel, akkor fogod észrevenni, hogy csak is így érdemes csinálni.
Legközelebb a Testi kontaktus fontosságáról írok majd. Tarts velem akkor is!
Nem elég az elhatározás, cselekedni is kell. És nem csak egyszer, hanem sokszor. Újra és újra. Nap, mint nap. Állandóan. Folyamatosan. 10 000x, 100 000x …..
És mi a helyzet a lelkiismeretfurdalással, bűntudattal? Ezzel is foglalkozunk még!
Fentiek alapján bátran mondhatom, hogy A Beszédmumus könyv hatékony segítőd lehet a folyamatban, ha hiszel magadban és gyermekedben.
Adj esélyt magatoknak.
A könyvet a lenti képre kattintva megrendelheted. Most a könyv mellé AJÁNDÉK e-bookot is választhatsz!
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.
