Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 4. rész Összefoglalás

Aimee Kotrba, Phd

An assessment and intervention guide for therapists, educators and parents (2015)

Dr. Aimee Kotrba klinikai pszichológus Brightonban (Michigan), szakértői konzultációt, diagnosztizálást és pszichológiai kezelést nyújt a szelektív mutizmus és más szorongásos rendellenességekben szenvedők számára. A kognitív viselkedésterápiát mind az irodában, mind pedig a természetes környezetben alkalmazza. A terápia egy félelem-hierarchia kialakításából áll, amely a kommunikáció lépéseit a szorongás szintje szerint sorolja fel. Ezután a gyermeket arra ösztönzik, hogy szisztematikus lépéseket tegyen a hierarchián keresztül a modellezés, az ingerlés elhalványulása és a megküzdési stratégiák felhasználása révén. A befogadó kezelési program biztosítása érdekében Dr. Kotrba rendszeresen konzultál az iskolával, és segít mind a szülőknek, mind az iskola személyzetének a heti feladatok felállításában (lehetőségek arra, hogy „bátrakkal gyakorolják a félelmeket módszeresen szembesülve a klinikai körülményeken kívül”).

Doktori posztdoktori képzése során Dr. Kotrba súlyos szelektív mutizmusban diagnosztizált gyermekkel kezdett dolgozni, és érdeklődött az SZM kezelésében nyújtott további képzés, tapasztalat és ismeretek megszerzése iránt. Nemzetközileg ismert előadó és szakértő a szelektív mutizmus kezelésében. Az SMA testületével való kapcsolattartásán keresztül Dr. Kotrba reméli, hogy elősegíti a szelektív mutizmus korai felismerését és hatékony kezelését.

Forrás: https://www.selectivemutism.org/professional/aimee-kotrba-ph-d-pllc/

Az 1. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 1. rész

A 2. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 2. rész

A 3. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 3. rész

Negyedik rész

Az “elkerülő forgatókönyv” átírása

A vizsgálatot és a diagnózist követően kezdik el a beavatkozást. Ennek szakaszai a következők:

  1. Az intervenciós “csapat” és a főbb intervenciós személyek meghatározása.
  2. Kapcsolatépítés a gyermek és a csapat között.
  3. A gyermek saját szorongásának tudatosítása.
  4. A viselkedésterápia kidolgozása, beleértve a kommunikációs létrát.

Az intervenciós csapat és a főbb intervenciós személyek meghatározása

Korábban szó volt az elkerülő stratégiáról és a mutista gyermek környezetében azokról a személyekről, akik megmentik a gyermeket a kommunkációs helyzetekben (válaszolnak helyette, nem kérdezik őket nyilvánosság előtt, megengedik a nonverbális eszközök használatát), megerősítve ezzel az elkerülő stratégia használatát.

Ezeket az embereket kell az intervenciós csapatba felvenni és feljegyezni, mit tesznek a beszéd elkerülésének fenntartása érdekében.

Ezeket az embereket tájékoztatni kell a szelektív mutizmus mibenlétéről, és meg kell nekik tanítani, hogyan ne erősítsék az elkerülő stratégiát.

Ők lehetnek:

  • szülők,
  • tanárok,
  • iskolai adminisztrátorok,
  • beszéd/nyelvi szakember,
  • szociális munkások,
  • iskolapszichológusok,
  • iskolai tanácsadók,
  • viselkedéselemzők, viselkedést vizsgáló szakemberek,
  • klinikai pszichológusok,
  • osztálytársak, barátok,
  • testvérek,
  • és a tágabb család, főként azok, akik a gyermekre vigyázni szoktak.

Az alapcsapatban vannak a szülők, az iskolában az iskolai kulcsember, és az iskolán kívül a mentálhigiénés szakember. Mindegyiküknek különböző feladata van.

Az iskolai kulcsember feladata:

  1. Irányítja és végrehajtja a beavatkozást.
  2. Kiterjeszti a beszédhasználatot minden iskolai környezetre és a lehető legtöbb emberre.
  3. Kommunikál a tanárral, a szülőkkel és a kezelő pszichológussal.

Az iskolai kulcsember személyét nehéz megtalálni. Olyan emberre van szükség, aki folyamatosan tud dolgozni a gyermekkel, törődik vele, érdekli a folyamat, rugalmas, hajlandó minél inkább megismerni a szelektív mutizmust, és jól kijön a gyerekkel. A tanár nem alkalmas erre a szerepre, mert túl sok gyerekkel kell foglalkoznia, nem lenne ideje, energiája erre a feladatra.

Fontos, hogy legalább hetente háromszor legyen egy 15 perces személyes foglalkozás.

Voltak iskolák, akik két iskolai kulcsembert is alkalmaztak, például egy szociális munkást és egy beszéd/nyelvi szakembert. Mindketten heti két alkalommal foglalkoztak a gyerekkel. Ez a felállás csak akkor működőképes, ha a két szakember rendszeresen tanácskozik egymással.

A mentálhigiénés szakember felelős az iskolán kívüli környezetért:

  1. Kidolgozza és betartatja a kezelési tervet az iskolával való konzultáció révén.
  2. Képzést nyújt a szülőknek arról, milyen stratégiákkal növelhetik a nyilvános helyeken történő kommunikációt a tágabb családdal/barátokkal.
  3. “Bátor gyakorlatok” kivitelezése nyilvános helyeken, mint például: étel rendelés egy étteremben, telefonálás egy barátnak, érdeklődés áruházban, társakhoz való közelítés a játszótéren.

Fontos, hogy a mentálhigiénés szakembernek legyen:

  • tapasztalata gyermekekkel, főként szorongásos gyermekekkel,
  • képzése és tapasztalata a viselkedésterápia vagy a kognitív viselkedésterápia területén valamint ezek alkalmazásában,
  • hajlandósága minél többet tanulni a szelektív mutizmusról,
  • jó kapcsolata legyen a szülőkkel, iskolával és produktívan tudjon velük dolgozni.

A szülő feladata:

  1. Támogatja a gyermeket az iskolai környezetben.
  2. Dokumentációt vezet mindenről (iskolai találkozók, pszichológusi javaslatok, tanári feljegyzések, stb).
  3. Kommunikál a tanárral, az iskolai kulcsemberrel és a klinikai pszichológussal a folyamatról.
  4. Rendszeresen gyakorol nyilvánosság előtt és a tágabb családdal, barátokkal – ez gyakran jelenti azt, hogy olyan helyzeteket teremt, ahol a gyermeknek lehetősége nyílik beszélni.

Kapcsolatépítés

Mihelyt az intervenciós csapat felállt, a felnőtteknek a kapcsolatépítésre kell fókuszálni, hiszen ez kulcsfontosságú a kezelés eredményességéhez. A páciens és a terapeuta jó kapcsolata szintén fontos feltétele a sikernek.

Négyszemközti beszélgetéseket (“különleges idő”-nek nevezi a szerző) kell a gyermekkel folytatni, pozitív visszacsatolással a végén. Ezek a négyszemközti beszélgetések a PCIT (szülő-gyermek közti interakció terápia) alapján történnek.

A kapcsolatépítés érdekében szükséges tennivalók és a “különleges idő” alatti tevékenységek a következők:

  • Játék a gyermekkel kettesben.
  • A gyermek szintjéhez igazadó játék, melyben átengedjük a vezetést a gyermeknek. Ilyen játékok a nyílt végű, kreatív játékok, pl. alkotás, építkezés, pl. legó, építőkocka, mágneses játékok, babaház babákkal, stb.
  • Kapcsoljuk ki a telefonokat és egyéb zavaró dolgokat.
  • Önbecsülést fejlesztő képességek: kapcsolatépítő technikák, melyek erősíteni tudják a kapcsolatot.

Hogyan növeljük az önbecsülést?

Dicséret (megfelelő viselkedés):

Növeli a pozitív viselkedést.

Tudatja a gyermekkel, mit szeretnénk.

Növeli az önértékelést.         

Melegséget visz a kapcsolatba.        

Jóérzést kelt minkét félben.

Példa:

Csuda klassz számolás.

Nagyon jó ötleteid vannak ehhez a játékhoz.

Köszönöm, hogy megmutattad a rajzod.

Visszatükrözés (megfelelő beszéd):

Mutatja a gyereknek, hogy valóban figyelsz.          

Elfogadást és megértést közvetít.

Fejleszti a gyermek beszédét.

Növeli a verbális kommunikációt.

Példa:

Gyerek: Csináltam egy csillagot.

Felnőtt: Igen, csináltál egy csillagot.

Gyerek: Rámutat egy kutyát ábrázoló képre.

Felnőtt: Meg akarod nekem mutatni a kutyát. Köszönöm, hogy megmutattad.

Utánzás (megfelelő játék):

Lehetőséget ad a gyermeknek, hogy ő vezesse a tevékenységet.

Elfogadjuk a gyermek által választott játékot.

Tanítja a gyereket a másokkal történő játékra (útmutatóul szolgál a gyermeknek a felosztásra/játékfordulókra).

Példa:

Gyerek: Lefektetem a babát.

Felnőtt: Én pedig a testvérét.

Gyerek: Rajzol egy napot a rajzára

Felnőtt: Én is rajzolok egy napot a saját rajzomra.

Leírás (megfelelő viselkedés):

Átengedi a vezetést a gyereknek

Kifejezi a gyermek iránti érdeklődésed.

Fogalmakat, szavakat tanít.

Beszélgetésmintát ad.

Fenntartja a gyermek érdeklődését.

Példa:

Az alábbiakat mondja a felnőtt:

Tornyot építesz.

Egy mosolygó arcot rajzolsz.

A cowboy boldognak tűnik.

Nagyon jól összerakod.

Lelkesedés:

Kifejezi a gyermek iránti érdeklődésed.

Mintát ad a megfelelő pozitív érzésekre.

Alátámasztja a pozitív megállapításokat.

Megerősíti a pozitív kapcsolatot.

Példa:

Ezt mondja a felnőtt:

Nahát!, Nagyszerű!, Szuper!, Mosolygás.

AMIT NE TEGYÜNK:

Ne adjunk UTASÍTÁSOKAT

Nem ad lehetőséget a gyermeknek az irányításra. Hierarchikus kapcsolathoz vezet.

Példa, hogyan ne mondd:

Add ide azt a papírt.

A napnak sárgának kell lennie, nem kéknek.

Ne tegyünk fel KÉRDÉSEKET

Növelheti a gyermekben a feszültséget. A legtöbb kérdés válaszra tart igényt. Megerősítheti az elkerülő technikát.

Példa:

Ez milyen színű?, Ez kék ugye?, Várat rajzolsz?, Szeretnél az építőkockával játszani?

Ne KRITIZÁLJUNK (vagy javítsuk ki)

Nem kapcsolatépítő jellegű.

Csökkentheti a gyerek önértékelését.

Kedvezőtlen interakciót eredményez.

Példa:

Kezdesz rosszalkodni., Ne firkálj a papírodra., Ez így nem fog menni.

(McNeil, 2010)

A könyv írója azt említi, hogy ezek alatt az első “különleges idő” alkalmak alatt szükségszerűen ezek az önbecsülést növelő viselkedéseknek kell helyet kapniuk. Ha ugyanis a gyermek kedveli a felnőttet és jó kapcsolatot építenek ki egymással, akkor a gyermek mindent meg fog tenni, hogy megfeleljen a felnőtt által kijelölt céloknak, elvárásoknak. Ha nem alakul ki kölcsönös szimpátia, tisztelet, a gyermek nem fog csinálni semmit. Minden szakembernek a csapatban tehát ezzel kell kezdenie.

A szülő is alkalmazhatja, itt természetesen nem kapcsolatépítés a cél, hanem a szociális készségek és az interperszonális kapcsolatok fejlesztése. Hasznos lehet pl. egy szerepjáték, ahol a való életben előforduló kommunikációs helyzetet játszanak el. Egy sokszor begyakorlott kommunikáció csökkentheti a szorongást éles helyzetben.

Néhány példa:

  1. A szülő a boltos, a gyermek a vásárló, aki vesz valamit a boltban.

A forgatókönyv szerint a gyermek odamegy a boltoshoz, megkérdezi, hogy mennyivel tartozik. Odaadja a pénzt, átveszi a visszajárót, megköszöni és viszi a táskáját.

Ez a gyakorlat lehetőséget nyújt az átadás-átvétel gyakorlására is.

  1. A szülő a kiszolgáló egy kávézóban. A gyermek odamegy a pulthoz, mire a szülő megkérdezi:

– Helló, mit adhatok?

– Egy fánkot és egy kicsi almalét – feleli a gyerek és átadja a pénzt.

A visszajáró átvétele után a szülő azt mondja:

– Köszönöm.

– Köszi – feleli a gyermek.

  1. Osztályterem. A szülő a tanár, és kérdez valamit a gyerektől (elméleti kérdést). A gyermek jelentkezik. Megvárja, míg felszólítják, szóban felel, mire a szülő megdicséri őt bátor feleletéért.

Természetesen meg lehet cserélni a szerepeket. A lényeg: a sok-sok gyakorlás (agyongyakorlás), hogy a gyermekben kialakuljon az elképzelés, mit kell mondani ezekben a helyzetekben. Ahhoz, hogy ez természetessé váljon és könnyen ki tudja mondani, nagyon sokat kell gyakorolni. Továbbá, az ismételt nyelvi rutin a való életben segít a gyermekben növelni a magabiztosságot és verbálissá válni.

Megtörtént például, hogy egy család minden héten ugyanarra a helyre ment süteményt venni. A rutinjukká vált, és idővel, gyakorlással a kislányuk végül segítség nélkül is tudott süteményt rendelni.

Folytatás következik!

Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.