A család összefogása, koordinálása
A család, mely oly nagyon szép szó, sokszor nem azt takarja, amit jelentenie kellene. Reggel rohansz a gyerekekkel az oviba/suliba, egész nap dolgozol, délután begyűjtöd a gyerekeket, és rohantok haza. Otthon vár a házi munka, lehet, hogy még a gyerek házija is, vagy nemsokára egy edzés, ahová rohanni kell, de legyen tiszta ruha, vacsora, és még a gyerekekkel is foglalkozz. Nagyjából így néz ki a legtöbb anyuka napja. Közben jönnek a hisztik, a lázadások, a nem fogadok szót történések, a dühkitörések, amit apa vagy az éppen ott tartózkodó nagyszülők nem tudnak hová tenni, képtelenek a helyzetet kezelni. Tudod, hogy ennek megoldása is Rád vár, és még századszor, ezredszer is magyarázhatod a család többi tagjának, hogy ez miért van, és hogy ilyenkor mit ne csináljanak, mit ne mondjanak, inkább maradjanak csendben. Még ez is a Te reszortod. Ismerős a szitu?
A család több személyből áll, mégis egyedül érzem magam
Több anyukával történt beszélgetésem során az alábbiak merültek fel:
- A férjem nem hajlandó figyelembe venni, hogy miként kellene viselkedni a kislányunkkal.
- A nagyszülők nem képesek együttműködni a szelektív mutizmus folyamatában
- Hiába kutatok, olvasok, kérek tanácsot, egyedül vagyok a problémával, illetve a probléma megoldásával.
- A család nem tud együttműködni.
- Az anyósom nem ismeri el, hogy a szelektív mutizmus létezik.
- Az apósom szerint ez csak egy hisztis időszak, meg kell nevelni a gyereket.
- A férjem nem tudja kezelni a gyermek kitöréseit, tehát vagy én oldom meg helyzetet, vagy mindenki szenved.
Persze ilyen esetekben könnyen azon kapom magam, hogy én vagyok a felelős azért, hogy így mennek a dolgok a család életében, vagy hogy nem vagyok képes megoldani ezt a problémát a család keretein belül. Tehát elindul a saját magam hibáztatása. De aztán rájövünk előbb vagy utóbb, hogy ez nem a helyes irányba vezet.
Ki a felelős? Mi a család szerepe?
A gyerek szorongása alapvetően nem a szülő hibája, az viszont könnyen lehet, hogy egyes szülői gyakorlatok rátesznek egy lapáttal.
Tehát a család szerepe és a tagok együttműködése kulcsfontosságú. Azt gondolom, hogy nemcsak egy ilyen állapot kezelésében fontos, hogy a család minden tagja egyként álljon a gyermek és egymás mellett, hanem bármilyen gyermeket vagy személyt veszünk figyelembe.
Mit tegyek ilyenkor?
Ha a család tagjai közül valaki nem fogadja el a Te nézőpontodat, akkor az a minimum, hogy megbeszélitek egymással, mi az a fő elv, ami szerint haladtok, azt ki képviseli a családban, és adott helyzetben ki az, aki eljár. Így nem konfrontálódtok sem egymással, sem a gyerekkel.
A nagyszülőket érdemes megkérni arra, hogy ne a gyerek előtt mondják el a véleményüket, hanem akkor, amikor ő nincs ott. Ekkor lehetőség van beszélgetésre, megbeszélni a dolgokat, kellő információkat átadni, és nem kell kikerülni a felvetett témát, mert egyébként azt valószínűleg a gyerek sínylené meg leginkább.
Mi segít a nehéz helyzet feloldásában?
Számtalan olyan eszköz áll rendelkezésre a család minden tagja számára, amelyet érdemes beiktatni a hétköznapokba. Tudom, hogy ez nehéz, hiszen mi is egyfajta nevelési elv szerint nőttünk fel, tisztában vagyunk azzal, hogy mi az, amit a gyermekünkre nézve semmiképpen nem szeretnénk átvinni. De annak módjáról, és a helyes eszközök alkalmazása miatt hasznos az olyan módszerekkel ismerkedni, mint a Montessori-módszer, vagy a Pozitív Fegyelmezés.
Mindkettőnek az a lényege, hogy nincs benne büntetés, megfélemlítés, a gyermek fontosnak érzik magát, a szülőknek nem keletkezik lelkiismeretfurdalásuk.
A Pozitív Fegyelmezésről a Beszédmumus Videóműhelyben találsz több videót is.
Nézd meg itt: Beszédmumus youtube csatorna
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.
