Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 10. rész Összefoglalás
Aimee Kotrba, Phd
An assessment and intervention guide for therapists, educators and parents (2015)
Dr. Aimee Kotrba klinikai pszichológus Brightonban (Michigan), szakértői konzultációt, diagnosztizálást és pszichológiai kezelést nyújt a szelektív mutizmus és más szorongásos rendellenességekben szenvedők számára. A kognitív viselkedésterápiát mind az irodában, mind pedig a természetes környezetben alkalmazza. A terápia egy félelem-hierarchia kialakításából áll, amely a kommunikáció lépéseit a szorongás szintje szerint sorolja fel. Ezután a gyermeket arra ösztönzik, hogy szisztematikus lépéseket tegyen a hierarchián keresztül a modellezés, az ingerlés elhalványulása és a megküzdési stratégiák felhasználása révén. A befogadó kezelési program biztosítása érdekében Dr. Kotrba rendszeresen konzultál az iskolával, és segít mind a szülőknek, mind az iskola személyzetének a heti feladatok felállításában (lehetőségek arra, hogy „bátrakkal gyakorolják a félelmeket módszeresen szembesülve a klinikai körülményeken kívül”).
Doktori posztdoktori képzése során Dr. Kotrba súlyos szelektív mutizmusban diagnosztizált gyermekkel kezdett dolgozni, és érdeklődött az SZM kezelésében nyújtott további képzés, tapasztalat és ismeretek megszerzése iránt. Nemzetközileg ismert előadó és szakértő a szelektív mutizmus kezelésében. Az SMA testületével való kapcsolattartásán keresztül Dr. Kotrba reméli, hogy elősegíti a szelektív mutizmus korai felismerését és hatékony kezelését.
Forrás: https://www.selectivemutism.org/professional/aimee-kotrba-ph-d-pllc/
Az 1. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 1. rész
A 2. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 2. rész
A 3. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 3. rész
A 4. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 4. rész
Az 5. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 5. rész
A 6. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 6. rész
A 7. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 7. rész
A 8. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 8. rész
A 9. részt itt olvashatod el: Szelektív mutizmus egy külföldi szakember által 9. rész
Tizedik rész
Hogyan tudnak a szülők segíteni?
A szülő legfontosabb feladata a társadalmi interakcióra való bátorítás. A társadalmi interakcióknak négy csoportja van:
- Tanórán kívüli tevékenységek.
- Játék.
- Tágabb családdal és barátokkal történő interakciók.
- Nyilvánosság előtti bátor gyakorlatokat.
A tanórán kívüli tevékenységek növelik a gyerek önbizalmát és a társakkal való kommunikációs lehetőségeket. A tevékenység kiválasztásánál a gyerek kommunikációs készségeit vegyük figyelembe.
Hármas szint: Ezek a gyerekek jól kommunikálnak a felnőttekkel és gyerekekkel, bár némi idő kell nekik a feloldódáshoz. Közölni tudják szükségleteiket, igen/nem válaszokat, illetve egyszavas válaszokat adnak, kismértékű szorongás jellemzi őket új környezetben.
Őket el lehet választani a szülőktől új környezettel, új emberekkel való tapasztalatot szerezni.
Kettes szint: Ezek a gyerekek következetesen kommunikálják szükségleteiket, kívánságaikat, bár sokszor csak nonverbális kommunikációval, mint pl. bólintás vagy fejrázás. Könnyen beszélnek felnőttekkel és általában van egy barátjuk, akivel könnyedén beszélnek több, különböző környezetben. Szívesen elválnak a szülőktől rövidebb időszakokra, hogy új tevékenységekben vegyenek részt vagy új emberek között legyenek. De előfordulhat, hogy lefagynak vagy nem szólalnak meg idegen társak vagy felnőttek között.
Egyes szint: Ezek a gyerekek nagymértékben szoronganak új felnőttek vagy társak jelenlétében. Ők vagy lefagynak, kevés verbális vagy nonverbális kommunikációt produkálva, vagy képtelenek a szülő nélkül új feladatokra, tevékenységekre.
Ha a gyerek kommunikációs készsége hármas szintű, akkor valószínűleg képes kipróbálni új tevékenységeket, sportot, napközis tábort – amennyiben van lehetőségük a „warm-up” szakaszra, azaz a feloldódásra a tevékenység előtt. Tanácsos előtte személyesen felvenni a kapcsolatot az edzővel, tanárral. Hagyjunk elég időt a gyereknek, hogy jelenlétében kényelmesen érezze magát és ne okozzon nehézséget a vele való kommunikáció. Tájékoztatni lehet a táborban a tanárokat, az edzőt, stb. az SZM mibenlétéről és tanácsokkal ellátni őket, hogyan tudnak kezelni egy mutista gyereket.
Ha a gyerek kommunikációs készsége kettes szintű, akkor sikeres lehet néhány tanórán kívüli vagy nyári, 1-2 órás elfoglaltság, főleg amiben a barátai is részt vesznek. Ilyenek például a csapatjátékok, nyáron a kreatív tanfolyamok, cserkészet, stb. Itt szükséges a tevékenységet vezetők oktatása, és a gyerek trenírozása a velük szembeni nonverbális kommunikációra.
Ha a gyerek kommunikációs szintje egyes szintű, akkor valószínűleg az egyéni sportok lehetnek számára előnyösek, mint pl. az úszás, futás, lovaglás, vagy olyan tevékenységek, amik nem igényelnek semmifajta kommunikációt a gyerek részéről és a szülő is könnyen bevonható. A szülőnek először el kell érnie, hogy a gyerek kényelmesen érezze magát, aztán óvatosan kivonni magát a tevékenységből (fading out) és bátorítani a gyereket, hogy önállóan vegyen részt a tevékenységben.
Barátok bevonása
Egy baráttal való játékdélutánt megtervezni és beütemezni nem egyszerű, pedig nagyon jó alkalom lehet a beszéd ösztönzésére. A helyszín mindenképpen a mutista gyerek otthona legyen. A játszótárs kiválasztásához a tanár segítségét lehet kérni. Olyan gyerek kell, akinek van türelme kivárni, míg a mutista gyerek válaszol, és nem rámenős. A mutista gyereket össze kell hozni a kiválasztott gyerekkel az iskolában egy közös gyakorlatra. Általában kiderül ilyenkor, hogy passzolnak-e egymáshoz. Akár listát is írhat a szülő, hogy szerinte milyen legyen az ideális játszótárs.
- A szülő vezeti be és irányítja a játékot a gyerekkel és a játszótárssal. Olyan játékot kell választani, ami beszédre ösztönöz. Ha a gyerek nem is beszél a játszótárssal, a szülőnek bátorítani kell a gyermeket arra, hogy a játszótárs jelenlétében beszéljen vele.
- Ha a gyerek már verbális, a szülő óvatosan kivonhatja magát (fading out) az interakcióból. Először elnézést kér és egy kis időre magukra hagyja őket. Aztán egyre hosszabb időre hagyja őket magukra, feltéve, ha a szóbeliség megmarad.
A játékdélután után ne várjuk el, hogy a játszótárssal továbbra is tud beszélni. Minél gyakrabban össze kell őket hozni iskolai környezetben is, a szülők pedig gyakran hívják meg a gyereket hozzájuk. Később változtatni lehet a helyszínt, mehetnek parkba, játszótérrel, uszodába, stb.
Tágabb család és barátok bevonása
A szülők a tágabb család és a család barátaival történő interakcióban is a gyerek segítségére tudnak lenni. Meg tudják határozni, melyik családtag alkalmas a gyerekkel négyszemközti és melyik családtag a kiscsoportos gyakorlásra, akár a kommunikációs létrát, akár az elhalványulás (fading) folyamatát használva. Jó alany lehet például egy olyan nagynéni, aki heti pár alkalommal rendszeresen be tud ugrani társasozni a gyerekkel és a szülővel, és dolgozni velük a kommunikációs létrán.
Nyilvánosság
A nyilvánosság előtti megnyilvánulás nagyon fontos a gyerek kommunikációjának általánossá tételében. A szülő feladata, hogy mikor elmennek otthonról, egy meghatározott témában a gyerek legyen a felelős, ő kommunikáljon. Nyilvánosság előtti bátor gyakorlatok a „Hogyan tud a pszichológus segíteni” részben olvashatók. A szülő folytatni tudja a pszichológus által megkezdett munkát. Eleinte ez tervezetten folyik. Semmiképpen sem egy rohanó, stresszes környezetben kezdjük a gyakorlást, hanem pl. egy csendes kávézóban egyedül a szülővel, aki türelmesen vesz részt a gyakorlatban. Vagy a boltban kizárólag arra irányuljon a feladat, hogy megkérdezze, hol vannak a játékok és a fizetésre. Később kevesebb tervezést igényelnek ezek a gyakorlatok. Minél gyakrabban csinálják ezeket a feladatokat, annál gyorsabban fog csökkeni ezek során a gyerek szorongása.
Végezetül, a szülőnek ügyelnie kell arra, hogy ne alkalmazkodjon a gyerek szorongásához.
Az alkalmazkodás az alábbiak szerint történhet:
- Megpróbáljuk meggyőzni a gyereket, hogy semmi rossz nem fog történni, ha beszél, nincs miért aggódnia. Ez a következők miatt problémás:
- Mikor mások akarnak minket meggyőzni, hogy valami miatt ne aggódjunk – ez általában nem segít.
- Előfordulhat, hogy valami nem kívánatos dolog történik, mikor a gyermek beszél (pl. meglepődve reagálnak rá).
- Ha helyette beszélünk, vagy megkaphat egy áhított dolgot elvárás nélkül (csökkenti a motivációt).
- Ha kivesszük a gyereket az órán kívüli foglalkozásokról, mert nem beszél vagy mert szorong.
- Ha elfogadjuk vagy elnézzük neki a viselkedési problémáit (pl. dühkitörlés, csalás, verekedés, stb) abból a megfontolásból, hogy ezeket biztosan a szorongás váltotta ki.
- Ha látni engedjük a mi saját szorongó, ideges viselkedésünket anélkül, hogy megküzdő stratégiánkat is megmutatnánk neki.
A hibás szülői magatartás megerősítheti a szorongást.
A megfelelő szülői támogató magatartás két dologból tevődik össze: támogatás és empátia.
Segíti a gyereket, ha azt mondjuk neki, hogy
- Tudom, hogy ijesztőnek tűnik, de tudom, hogy milyen bátor vagy – meg tudod csinálni.
- Ez kényelmetlen, de elviselhető.
- Fociedzésre járni nehéz, de jól fogod csinálni akkor is, ha félsz tőle.
Hogy tud a tanár segíteni?
A tanárnak nagy szerepe van abban, hogy a gyerek hogyan érzi magát az iskolában. Jelentős szerepet játszik abban, milyen tapasztalatokat szerez ott a gyerek. Igen hamar be kell vonni a tanárt a lehetséges kommunikációs partnerek közé akár ingerhalványulással, akár shaping módszerrel. Mielőtt a tanárt bevonjuk a folyamatba, a köztük lévő interakció növeléséhez néhány dolgot már meg tud tenni.
A gyerekkel való jó kapcsolat kiépítése után elkezdhet neki választ kényszerítő kérdéseket feltenni.
Csak akkor kérdezzen tőle, ha van lehetősége kivárni a választ. Ha hagyja a gyereknek, hogy ne válaszoljon, azzal megnöveli az elkerülő magatartás előfordulásának esélyét. Ha a gyerek nem tud válaszolni, vissza kell lépnie a kommunikációs létrán. Íme egy példa:
Tanár: Billy, pizzát vagy hamburgert szeretnél ma ebédre?
Gyerek: (csönd)
Tanár: (5 másodperc várakozási idő után) Mit gondolsz, Billy – pizza vagy hamburger?
Gyerek: (nincs válasz)
Tanár: Hmmm…. Ha pizzát szeretnél, mondj egy „p” hangot, ha pedig hamburgert, mondj egy „h” hangot.
Gyerek: h
Tanár: Köszönöm, hogy megmondtad, hogy hamburgert szeretnél.
Egy napló pl. jó indítás lehet a tanár-gyerek kommunikációhoz. A tanár vicces vagy érdekes kérdéseket, társalgást kezdeményező dolgokat ír a gyereknek a naplóba, amire a gyerek otthon válaszol. Később ez az oda-vissza felelet videófelvételre cserélhető. A felvételeket utána először a tanár nézze meg egyedül, majd a gyerekkel együtt. Hamarosan a felvételkészítés helyszínét lehet változtatni (shaping) – a gyerek és a tanár is az iskolában, de külön-külön szobában készítik a felvételt először. Később egyre közelebb készítik a felvételeket, míg végül azonos szobában. S legvégül a tanár közvetlenül a gyereket kérdezi, a gyerek pedig közvetlenül válaszol neki.
A tanárok bármilyen kommunikációs szinten lévő gyermeknek tudnak segíteni. Megtehetik őt „segítőnek”, bátoríthatják a kommunikálást akár nonverbális formában is, olyan gyerek mellé ültethetik, akivel már beszél vagy akivel éppen ezen dolgoznak, stb.
Folytatás következik!
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Lélekmelengetők sorozatban is.
