Családi történetek
A történet valós eseményeket mesél el. A kép illusztráció.
Zsófia és lánya története
Egy 100 %-os elköteleződés és kitartás eredménye
A csend választása
Emma holnap lesz 6 éves. Az óvoda elején (2021 szeptember) még beszélgetett halkan az óvónénikkel, aztán elment a szívéhez közelebb álló óvónéni és Emma bezárt. Az első évet csendben csináltuk végig. Tavaly év elején új óvónénit kapott. Decemberre megnyílt neki és alvás alatt már beszélgetett vele és volt egy nap, hogy az egyik kislánnyal is.
A következő elnémulás
Majd lett egy komoly fülgyulladása és szintén a csendet választotta az évre.
Júniusban volt egy műtétje. Kivették a garat manduláját és az orrmandula visszanövését, és mindkét fülébe tubust kapott.
Tavaly március óta járunk lovagolni, de csendben teltek az órák. A műtét óta énekel a foglalkozásokon.
Tavaly nyáron jártunk pszichológushoz. Kellett egy kis idő, de megnyílt neki és beszélgetett a pszichológussal. Mondta, hogy nincs nagy „baj”, túl sok változás érte az óvodában, és nagyon erős a kapcsolat közöttünk, nehezen élte meg az elválást.
A kitartás eredménye
Az idei nyáron kineziológushoz vittem el. Az első perctől fogva beszélgetett, játszott vele. És megtört a jég! Nyáron nem volt óvodában. Augusztus második felében kezdtük. Már az első nap beszélgetett az óvodában. Napról napra egyre több mindenkivel. Gyerekkel, felnőttel egyaránt! Már szeret óvodába járni, barátai vannak!
Az i-re is felkerült a pont! Az iskolaérettségi mérésen megcsinált minden feladatot, pedig a szakszolgálattól volt kint számára teljesen ismeretlen szakember.
Bemutatkozott, válaszolt a kérdésekre!
Mikor hallgattam a hölgyet a mérés után, a könnyeim folytak.
Logopédiai 5 éves szűrése is szeptemberben volt. Átlagon felül teljesített. Az övé lett a legjobb mérés a nagycsoportosok között. Járunk Zene Oviba. Eddig szintén csak csendes megfigyelő volt. Most énekel, hangszerrel, egyedül, másokkal!
A könnyeim folynak minden egyes nap, valami plusz mindig van.
A még létező akadályok lebontása
Az oviban nem énekel és mondókázik még. De ma reggel megfogalmazta, hogy csináljunk egy újabb nyunyut (nagyon sokat olvastuk a Panni és Boldi történetei meséket), mert ő holnap már 6 éves lesz, és ott is szeretne énekelni.
A pszichológus javaslatára tavaly elkezdtünk egy nőcis sportot, a ritmikus gimnasztikát. Szerelem neki. Most ott tart, hogy páros versenyre szeretne menni.
Jövőtervezés
Voltunk már iskolalátogatáson. Az egyik tanár néni angol kis foglalkozást tartott nekik. Két állat közül kellett megmondaniuk, hogy melyiket szeretik jobban. Mikor Emmához ért a kör, az én kislányom is válaszolt, angolul a tanító néninek! Természetesen ott is kicsordult egy könnyem a boldogságtól, büszkeségtől!
A csodák napi szinten jelen vannak
A ritmikus gimnasztikán Emma eddig nem beszélt az edzővel. Éppen a mai napon, amikor ezt írom, egy rövid szünetben az edzőnő jelezte felém, hogy Emma ma szólt hozzá. Egy újabb lépcsőfok kipipálva.
Most úgy érzem, hogy én is a helyemen vagyok! Biztos vagyok benne, hogy ez is hozzásegítette Emmát a változáshoz.
Hatalmas dolgok történtek velünk! Nagyon sokat tanultam tőled Melinda! Köszönöm a munkádat! Nagyon-nagyon sok mindenkinek adsz erőt a saját történeteiddel, tapasztalataiddal.
Általad jöttem rá, hogy mi is a „baj” Emmával, tőled tanultam a segítségnyújtást számára. Nagyon sokszor vesszük elő a Bátorító Kártyákat, de a nap folyamán is (amikor együtt vagyunk) nagyon sokszor alkalmazom.
Én nagyon szépen köszönök neked mindent! Tudom, hogy ez még csak az út eleje, de úgy érzem, hogy nagyon jó úton haladunk!
Ha szeretnéd, hogy a benned keletkező nehézségekkel könnyebben megbirkózz, akkor tarts velem a Blog rovatban is.
Ha pedig úgy gondolod, bizalmat szavazol nekem, és szeretnél más szemszögből is rálátni a szelektív mutizmus témára, illetve támaszt, útmutatást, segítséget kapni egy-egy nehéz helyzetre, valamint még jobban megismerni gyermekedet és saját magadat, akkor olvasd el A Beszédmumus könyvet is. A képre kattintva megnézheted az ajánlatokat.